Egy hónap alatt majdnem 100 milliót költött Magyar Péter lejáratására a Facebookon Apáti Bence mozgalma
Július legnagyobb magyar facebookos hirdetője a Nemzeti Ellenállás Mozgalom volt, de a top 20-ba is csak két nem kormánypárti hirdető fért be.
Július legnagyobb magyar facebookos hirdetője a Nemzeti Ellenállás Mozgalom volt, de a top 20-ba is csak két nem kormánypárti hirdető fért be.
A sima üzleti hirdetések esetében nem nyilvános a Google hirdetéstárában, hogy a hirdetők mennyit költöttek a reklámra, a politikaiak esetében azonban igen, és Apátiék a jelek szerint ezt próbálták kijátszani.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a Nemzeti Ellenállás Mozgalom miből fedezi a több tízmillió forintos költéseit.
A Tisza Párt elnöke szerint egy nap alatt 100 millió forint közpénzt vertek el arra, hogy megpróbálják lejáratni.
Az is működik, ha valaki Szatyor Fing néven írja alá a petíciót.
A NEM alapítói között olyan kormányközeli szereplőket találni, mint például Apáti Bence balettművész, publicista, Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője, György-Horváth Zsuzsa a HírTV műsorvezetője, László András, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője.
Apáti Bence első vállalkozásának fókuszában nem gazdasági célok állnak.
A közmédia cenzúrázva adta le a rapper Beton.Hofi egyik dalának koncertfelvételét. Az erről szóló cikkhez a kormánypropagandista is hozzászólt, hogy kifejezze, mennyire egyetért a cenzúrával.
Nem igazán sikerült a "nemzeti fordulat", elmarad a mohácsi vészről és a trianoni békeszerződésről szóló musical színpadra állítása is az Operettszínházban, ahonnan az utóbbi egy év alatt közel harminc munkatárs távozott. A direktor tagadja, hogy összefüggés lenne az ügyvezető igazgató távozása és egy női alkalmazott panasza között.
A Dal utat tört magának, immár hangsúlyos helyet foglal el a zenei műsorok között, holott ezek alapvetően a kereskedelmi televíziózás sajátjai – mondta Apáti Bence, A Dal 2020 zsűritagja.
Már megvan, melyik az a 30 dal, amelyik indul az eurovíziótlanított tehetségkutatóban, sőt a zsűri tagjainak neve is kiderült.
Még nem tudja, balettigazgatóként is folytatja-e az újságírást, de azt mondja, a saját közönség nem szereti, ha valaki „függetlenobjektívet” játszik. HVG-portré.
A korábbi, szintén fideszes vezetés, úgy látszik, nem bizonyult elég nemzetinek. Kérdés, hogy mennyire lehet megtartani a Kero-korszak nézőit.
Csak épp kicsit másképp. Új portréműsort indít a csatorna Apáti Bence műsorvezetésével. Csintalan Sándort érte a megtiszteltetés, hogy az első adás főhőse legyen.