Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom videója szerint Magyar „megtámadta” a fix 3 százalékos lakáshitel-programot.
Mesterséges intelligenciával generált videóval jelentkezett a megafonos Apáti Bence-féle Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM), ami már korábban is indított mém- és plakátkampányt Magyar Péter ellen. Bejegyzésében a NEM jelzi, hogy „AI-generált reklám” látható, noha Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos éppen nemrég fejezte ki aggodalmát az ilyen hamis tartalmú videók miatt.
A videón Magyar Péter AI által létrehozott mása arról beszél, hogy ő örökléssel, a CSOK felhasználásával és tőzsdézéssel szerzett értékesnél értékesebb ingatlanokat, majd kijelenti, hogy „én már megvagyok; neked viszont ne legyen saját kecód”. A videó egy, a spanyol Torrente című vígjátékból átemelt odamondással zárul: „Nem megmondtam, hogy húzzál haza?”.
Nem ez az első hamis AI-videó Magyar Péter lejáratására. Kocsis Máté, a Fidesz – saját digitális polgári körével saját bevallása szerint álhírek ellen küzdő – frakcióvezetője már több ilyet is posztolt. Volt, amelyen a Tisza Párt elnöke drótkerítést vágott át (amivel a Fidesz még 2018-ban is vádolta a kihívóit, akkor még csak plakátokon), de a ferihegyi repülőtér bezárásával járó vihar kapcsán is hasonló videóval jelentkezett, miután Magyar alábecsülte a vihar komolyságát, és kritizálta a reptéri forgalom felfüggesztését. Az Orbán Viktor-féle Harcosok Klubja pedig a kárpátaljai Sebestyén József halála kapcsán tett közzé meglehetősen durva háborús jeleneteket mutató AI-videót az ukránok hadsereg kegyetlenségéről.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.