Tüntettek Párizsban az Apple dolgozói
Mialatt több száz leendő vásárló várta Párizsban az Apple bolt előtt, hogy megvehessék az iPhone 5-öt, a cég volt és jelenlegi dolgozói tüntettek a cég ellen - számolt be a Reuters.
Mialatt több száz leendő vásárló várta Párizsban az Apple bolt előtt, hogy megvehessék az iPhone 5-öt, a cég volt és jelenlegi dolgozói tüntettek a cég ellen - számolt be a Reuters.
Az Apple elveszítette Németországban az érintőképernyős technológiával kapcsolatban a Samsung ellen indított szabadalmi pert.
Az iOS 6 operációs rendszerrel együtt szerdán debütált térképalkalmazást szinte csak negatív kritika éri. Maga a szoftver jó, de a térképekkel egyelőre vannak bajok.
Újságokban, interneten, közösségi oldalakon állítja szembe a Samsung saját „vezéregyéniségét”, a Galaxy S III-at az iPhone 5-tel, de persze az Apple sem fukarkodik a reklámokkal. De vajon mennyibe kerül ez nekik?
A dizájnmásolásra kifejezetten érzékeny Apple ezúttal nem a másolás áldozati szerepében tűnik fel. A tényállás elég egyértelmű.
Már reggel fél nyolckor komoly sorok alakultak ki egy hamburgi Apple üzlet előtt, miután pénteken lehet először hozzájutni az iPhone 5-höz Németországban. A rendbontás elkerülése érdekében biztonsági emberek vigyázzák a várakozó tömeget. Fotó.
Az Apple saját webboltjában még nem, de a T-Mobile webshopjában már meg lehet rendelni az új csúcstelefont.
Megérkeztek az iPhone 5 használatához nélkülözhetetlen új, minden eddiginél kisebb SIM-kártyák a magyar T-Mobile-hoz - írja a Mobilport.
A szeptember 12-i nagy Apple-bejelentésen az iPhone 5 bemutatásán kívül az iOS 6 megjelenési dátumára is fény derült.
Hiába egy bármilyen jól kitalált reklámkampány, olykor nem egészen az az eredmény, amire kiötlői számítottak. Feltehetően a Samsung sem az iPhone 5-öt akarta promózni Facebook-oldalán.
A hvg.hu értesülései szerint a Vodafone – a T-Mobile-hoz hasonlóan – már az első naptól árulni fogja az iPhone 5-öt.
Miután az USA-ban és nyolc másik országban megjelent az iPhone 5, itthon pedig előrendelhetővé vált, az Apple kiadta a készülék első tévéreklámját.
Az Apple mobilos operációs rendszerének magyar idő szerint szerdán este megjelent új verziójában nem mindig működik megfelelően a wifi. A hiba szerencsére könnyen orvosolható.
Az OS X operációs rendszer most kiadott frissítése a cég ígérete szerint minden eddiginél hosszabb üzemidőt biztosít az Apple hordozható gépeinek.
Az amerikai CDMA mobilhálózatokon működő iPhone 5 tulajdonosai dönthetnek: vagy a 4G-s mobilnetet használják, vagy telefonálnak, a kettő ugyanis kizárja egymást.
Az első teszteredmények biztatóak, az iPhone 5 főbb versenytársainál és még az új iPadnél is jobb teljesítményt nyújt.
Rekordárfolyamon, 702,08 dolláron zártak kedden az Apple részvényei. Az iPhone 5-ös telefonok megjelenése miatt lépték át az Apple-részvények a 700 dollárt, miután az előrendelések már az első napon meghaladták a 2 millió készüléket.
A Telenor árlistájában egyelőre a legutolsó iPhone modell, a 4S legkisebb tárhellyel szerelt verziója került be. A telenoros iPhone 5-ről még nincs hír.
Az Apple iMessage szolgáltatása világszerte komoly gondokkal küzdött, jelenleg éppen teljesen használhatatlan.
Az iPhone 5 bejelentése után, majd az első nap alatt mért 2 milliós előrendelési adatnak köszönhetően is emelkedett az Apple-részvények árfolyama.