Fotó: Ezt a fagyit kell az idén keresni a Balatonnál
Idén is megválasztották a Balaton Fagyiját, egy balatonmáriafürdői cukrászda nyert.
Idén is megválasztották a Balaton Fagyiját, egy balatonmáriafürdői cukrászda nyert.
Mráz Ágoston Sámuel a HVG-nek azt hangsúlyozta: se állami, se pályázati pénz nem került a balatoni Kispostába.
A tavaly Balatonmáriafüdőre tavaly érkezett iszap nagy részét már elvitte a víz
A Fonyód-Kaposvár vasútvonalat is ugyanaz a konzorcium újíthatja fel, amely Balatonföldvár és Balatonszárszó között már hozzáfogott a korszerűsítéshez: a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó felcsúti R-Kord Kft., a Swietelsky Kft. és a V-Híd Zrt. hármasáról van szó – írja a Sonline a közbeszerzési eredményhirdető alapján, amelyet a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hozott nyilvánosságra.
Baleset miatt három kilométeres torlódás alakult ki az autópályán Martonvásárnál. Az érintett szakaszon csak egy sáv járható.
A nyaralók piacát is elérte az ingatlanpiaci élénkülés, a múlt évhez képest emelkedtek az árak, és nőtt a forgalom. Ugyanakkor a vevők jó alkupozícióban vannak, lejjebb szoríthatják a végleges vételárat – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
Egy törött kormányú vitorlást kellett ma kimentenie a háborgó Balatonból a vízimentőknek, videóra is vették.
A Balaton magas vízállása és a viharos erejű szél miatt kicsapódó hullámok elárasztották a balatonfenyvesi szabadstrandot és a part menti utcákat.
Vasárnap már nem is lehet számítani a hajójáratok újraindulására.
Ítéletidő fogadta nagy nemzetközi pontyfogóverseny részvevőit a Balatonon. Ebből a helyzetjelentésből kiderül, mivel szembesültek.
Nyomozást indított a rendőrség a balatonfenyvesi vitorláskikötő-építés ügyében, miután az LMP a közelmúltban két feljelentést is tett. A polgármester szerint hisztériakeltés folyik.
A szezonnyitás alkalmából Fonyód és Badacsony polgármestere hajóról megkoszorúzta a Balatont.
Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: Tarlós ismét kiosztotta a kerékpárosokat; kiderül, hol autózhatunk majd át a Balaton vizén, Orbán Viktor még csak elindult Németországba, de már vita van belőle; a Tikkadt Szöcske nekiment a Coca Colának és a Pepsinek; megújult a hvg.hu.
Badacsony és Fonyód között, 6 milliárdból tervezik elindítani a második balatoni kompjáratot. Az autójegyek elég drágák lennének, de a személyforgalomból is rentábilissé tehető a projekt. A helyiek azonban tartanak a kikötő feltúrásától és a nagyobb autóforgalomtól. A legnagyobb kérdés pedig az, ad-e pénzt az unió az új kompra.
Rendes sört is gyártanak Balatonvilágosi néven, amely nem egyenlő a Balatoni Világossal.
Rég nem igaz már, hogy a Balaton környékére csak a főszezonban vagy csak jó időben érdemes ellátogatni. Sőt, még lehet, jobban is járunk, ha a napolajillatban úszó és papucscsattogástól hangos strandok és a törölközők kerülgetése helyett alternatív megoldások után nézünk akár a melegebb napokon is.
Mielőtt még azt gondolná, direkt fel akarjuk éleszteni a vitát, hogy melyik part a jobb, szögezzük le, a célunk inkább ezzel a kvízzel az volt, hogy megmutassuk, mennyire el kell felejtenünk a sztereotípiákat. A két parton gombaszámra nőnek az újhullámos helyek, de azért a rejtettebb kincseket és a kultikus helyeket sem szabad elfelejteni. Hol van a legjobb fagyi, a legjobb lángos, és melyik szocreál épület helyén nyílt nemrég az egyik legmenőbb hely a parton? A nagy Balaton-kvízből kiderül.
Kalózok és az idén 120 éves vitorláshajó, a Kishamis, kemény szelek és makulátlan fedélzeti elegancia. A balatoni vitorlázást két világháború és a kommunizmus sem tudta megtörni. Nagyításunkban a balatoni yollék és az 50-es cirkálók mellett a tó legszebb hajóinak mondott 30-as cirkálókat is megmutatjuk, ''tudósítunk'' korabeli Kékszalag versenyekről, ahol a Balaton minden legendás – és persze a mindennapos kisebb-nagyobb – vitorlása rajthoz állt és többnyire célba is ért. Vitorlázzon velünk a múltba.