Három óra alá csökkent a menetidő Brüsszel és Amszterdam között a vasúton
A két ország között továbbra is napi 16 pár vonat közlekedik majd, de nem mindegyik indul Amszterdamból.
A két ország között továbbra is napi 16 pár vonat közlekedik majd, de nem mindegyik indul Amszterdamból.
Carles Puigdemont üzent szombaton a spanyol hatóságoknak, szerinte a bebörtönzött Jordi Sanchezt kellene a következő katalán elnöknek megválasztani.
A belga parlament 15 százalékkal csökkentette a király öccsének, Laurent hercegnek járó fizetést, mert a „lázadó herceg” a kormány engedélye nélkül ment el katonai ruhában – azaz hivatalos minőségben – egy kínai nagykövetségi fogadásra. A büntetés egy évre szól.
Belgiumból építené a jövőbeli katalán köztársaságot a két legnagyobb függetlenségi párt - derül ki a spanyaolországi sajtóban közzétett tervezetből.
A nagyszabású akció során tucatnyi embert vettek őrizetbe és nagy mennyiségű fegyvert foglaltak le a hatóságok.
Az ügyészség szerint az eset ideális volt a 2014-ben életbe lépett törvény tesztelésére. Aki nyilvánosan szexista, rasszista, homofób vagy más becsületsértő megjegyzést tesz valakire, pénzbírságra számíthat.
A belga kormány szerint nincs baj, nincs veszély, egyszerűen arról van szó, hogy minden lehetőségre gondolni akarnak, ezért osztogatnak jódtablettákat.
Olvasónk fotói alapján a híres belgiumi versenypályán mostanság nem igazán alkalmasak a körülmények a F1-versenyzésre.
Orbán szerint zsarolják Magyarországot.
Az egykori ápolót és római katolikus diakónust öt ember meggyilkolásában találta bűnösnek a brugge-i bíróság.
A 61 éves férfi korábban saját anyja és két nagybátyja életét is kioltotta, azt mondta, hogy véget akart vetni áldozatai szenvedéseinek, bár ma már másképpen cselekedne.
A mostani riasztási szint azt jelenti, hogy továbbra is lehetséges, de valószínűtlen egy terrortámadás veszélye Belgiumban.
Fákat csavart ki, tetőket tépett, járműveket borított fel, sőt, embereket fújt el a Hollandiára, Belgiumra és Németországra lecsapó viharos szél.
A négy fokozatú skálán a kettes riasztási szint fokozott rendőri és katonai éberséget jelent.
Nincs szó terület elbitorlásról, a két ország a múlt évben állapodott meg arról, hogy átrajzolja a Maas folyó menti határait.
A Manchester City belga válogatott sztárja üzleti adminisztráció szakon szerzett egyetemi mesterfokozatot.
Dominique Mineur az Egyesült Arab Emírségekben teljesít most szolgálatot, és jövő nyártól lesz rijádi nagykövet.
Az elszabadult vonat halálra gázolt két embert, majd egy személyvonattal ütközött.