Egy évtized után pénzt kapnak az egykori Buda-Cash egykori ügyfelei
Még tíz év sem kellett hozzá, és a Buda-Cash egykori ügyfelei pénzeket és részvényeket kapnak vissza.
Még tíz év sem kellett hozzá, és a Buda-Cash egykori ügyfelei pénzeket és részvényeket kapnak vissza.
Hét és fél év börtönt kaptak a Buda-Cash ügy vádlottai, nem jogerősen.
A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN), mint felszámoló a jogi eljárásai folyamán új információk birtokába jutott, amelyek ismeretében - a Quaestor és a Buda-Cash hitelezői érdekének védelmében - kereseteket nyújtott be a cégek felszámolásának megkezdése előtt a vállalkozásokat vezető személyekkel szemben.
A pénz járna nekik, a betétesek egy része mégsem jelentkezett eddig az OBA-nál.
Több ezer hektár föld és egy vadászkastély került a felcsúti polgármester érdekeltségébe.
Tavaly óta nem volt döntés a kártalanításról, de most végre itt a megoldás.
Nehezen sikerül túladni a Buda-Cash és az érdekeltségi körébe tartozó bankok egyes vagyontárgyain – írta a Világgazdaság.
Orbán Viktor elfelejtette, hogy rendeletben kellett volna gondoskodnia a csaló brókerek vagyonának biztonságba helyezéséről. Az eredmény már látszik: szerteszét folyik a pénz.
Egy elismert bíró – aki egyben bírósági szóvivő – neve is szerepel azon a múlt héten nyilvánosságra került listán, ami állítólag a Quaestor-csőd napján még éppen pénzükhöz jutó ügyfelekről készült – tudta meg a hvg.hu. A szegedi bíró állítja, puszta véletlen az időzítés, és tisztségének semmi köze nincs magánemberként birtokolt megtakarításaihoz.
Pintér Zoltán, a Buda-Cash volt vezérigazgatója azt állította, hogy 7 éven át részegen járt be dolgozni. Az orvosszakértő szerint viszont ennek ellenére is felelősségre vonható.
Hétfőn elhagyhatja a börtönt a Buda-Cash egykori vezérigazgatója és vezérigazgató-helyettese, ezért fejenként 15 millió forint óvadékot fizetnek.
Vádiratot nyújtott be a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Főügyészség március 29-én a Fővárosi Törvényszéken – jelentette be Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Óriási aktahalmokról készült videóval illusztrálta a rendőrség, hogy lezárta a 11 gyanúsított ellen indított nyomozást a Buda-Cash-ügyben.
Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: a Fidesz kapott egy gyomrost a tanároktól; Simicska szintén arra készül, hogy üssön még egyet a kormánypárton; Matolcsy rokona viszont jól járt, bár kétséges, hogy mennyire volt ez szabályos; az egészségügyben már nem is titkolják, mekkora a baj; a Saul fia alkotói új filmre készülnek.
A Buda-Cash Brókerház Zrt. és a Hungária Értékpapír Zrt. közel négyezer ügyfele napokon belül hozzájuthat a Befektető-védelmi Alap (Beva) által fizetett kártalanításhoz – közölte a szervezet pénteken.
Mintegy 12 milliárd forintnyi értéket kívánnak visszaszerezni a Saxótól, amely azzal indokolja a visszatartást, hogy a platformján üzletelő Buda-Cash-ügyfelek a svájci frank tavaly januári elszállása után nem tettek be pluszfedezetet.
December 5-től 20-ig lehet ajánlatot tenni a március 3-ától felszámolás alatt álló DRB Dél-dunántúli Regionális Bank BMW 520 xd típusú céges autójára az Elektronikus Értékesítési Rendszerben – írta a Világgazdaság.
A Buda-Cash felszámolásával kapcsolatban szeptember 1-jén jár le az utólagos hitelezői igények bejelentésének határideje. Az ehhez használható nyomtatvány megtalálható a Buda-Cash Zrt. honlapján.
Manipulálta a Quaestor-botrány bemutatását az állami tévéhíradó, állítja egy friss tanulmány. A Mérték Médiakutató elemzése szerint a híradóban a kormány narratíváját hangsúlyozták, a kellemetlen információkat pedig elhallgatták.
Értékpapírok és pénzeszközök hiányát állapította meg a Buda-Cash lezárult vagyonvizsgálata - közölte a felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN), amely szerint így nem lehet teljesen kielégíteni az ügyfelek összes követelését. Azt is közölték, az ügyféllistán nem létező személyt is találtak.