Csoportos rablás Debrecenben, hárman támadtak rá egy emberre
Egy háromfős társaság támadt rá egy helyi férfira, de a rendőrök később mindegyik rablót elkapták.
Egy háromfős társaság támadt rá egy helyi férfira, de a rendőrök később mindegyik rablót elkapták.
A magyar válogatott bejutott a Debrecenben zajló női junior kézilabda-világbajnokság szombati fináléjába, miután a péntek esti elődöntőben 30-25-re legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát.
Eddig öt négylábú pusztult el, de hogy pontosan mi áll a háttérben, egyelőre nem tudni.
Hét nyugat-magyarországi város versenyzett a csarnokért.
Azonnali hatállyal felfüggesztette egy Hajdú-Bihar megyei, tejtermékek előállításával foglakozó üzem tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A hatóság munkatársai a helyszínen súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságokat találtak. De a vége happy end.
A kormány elképzelései szerint összesen három velodrom lesz itthon. A budapesti, azt ígérik, olimpia megrendezésére is alkalmas lesz, a vidékieket inkább edzőcsarnoknak szánják.
Javítóintézeteket vizsgált a közelmúltban Székely László ombudsman és csapata. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézetét, valamint annak nagykanizsai telephelyét ellenőrizték. Nagyon rosszak a tapasztalatok.
A több évtizede a szakmában dolgozó Mák Istvánné azt mondta: nem volt számára kérdés, hogy tanulni fog újra, csak azt kellett megoldania, hogy minden hétfőn eljusson az oktatásra Budapestről Debrecenbe.
Kenyérdarabokkal csalogatta magához a halakat Debrecenben.
Villamossal ütközött össze egy autóbusz szerda délután a város központjában.
A német gyártó legerősebb pick-up modellje simán elhúzta a hatalmas tömegű tömegközlekedési eszközt.
Három év masszív migránsozás után kicsit furcsán adja ki magát a miniszterelnök debreceni ünnepi szentmisére írt levelének egyik gondolata. Azért harcról is beszélt.
Nagy üzlet a stadionüzemeltetés még akkor is, amikor a jegyek hatodát sem sikerül eladni.
Szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg a Debreceni Egyetem és a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft., amikor 2016 áprilisában kitiltott egy LMBTQI témájú kerekasztal-beszélgetést az Egyetemről – mondta ki jogerősen az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely 100 ezer Ft bírságot szabott ki az Egyetemre.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 27 rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy ceglédi lakossal szemben.
Miután a Kúria új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot, most hatályon kívül helyezték a Munkácsy-festményt védetté nyilvánító határozatot.
A városban sok izraeli diák tanul, és Tel-Avivból repülőjárat is megy Debrecenbe.
A malac belepusztult a bántalmazásba, a férfit állatkínzás miatt vonják felelősségre.
Két járatát pedig sűríti a diszkont légitársaság.