Balatoni ingatlanokkal gazdagítja az állam az egyetemi alapítványokat
A Moholy Nagy Művészeti Egyetemnek és a Dunaújvárosi Egyetemnek juttatott ingatlanok elvileg a közérdekű célok megvalósítását, illetve a közfeladatok ellátását szolgálnák.
A Moholy Nagy Művészeti Egyetemnek és a Dunaújvárosi Egyetemnek juttatott ingatlanok elvileg a közérdekű célok megvalósítását, illetve a közfeladatok ellátását szolgálnák.
A legelőkelőbb helyen a Semmelweis Egyetem végzett.
A képzésben résztvevők olyan tudást szerezhetnek, amely nemcsak az űrben, hanem a Földön is hasznosítható.
Újratölthető cink-levegő akkumulátor környezetbarát, nagy teljesítményű prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem természettudományi és technológiai karának kutatói: az új típusú energiatároló cellulózalapú, biológiailag lebomló anyagokat használ adalékanyagként és membránként, a fejlesztés már a léptéknövelés fázisában tart.
Meg volt elégedve az ellátással.
Van, ahol kevés ponttal honorálják csak az MCC-s képzést a felvételin, és olyan egyetem is akad, amely csak egy év múlva fog dönteni
Már szabadalmaztatják azt az új módszert, mely áttörést hoz egy, a terhesség első trimeszterében kialakuló betegség felismerésében.
Az egyetem 7 éve Putyinnak adott díszpolgári címet, most Trump egyik vitatott munkásságú hívének.
A helyiek azt mondják, nem ez volt az első ilyen jellegű eset. A rendőrség nyomoz.
A Debreceni Egyetem orvostudományi képzései 160 helyet léptek előre, de a pécsi bölcsészképzés is 115 helyet javított egy év alatt.
Az ELTE, illetve a szegedi és a debreceni egyetem is bekerült a legjobb hatszázba.
Korábban hiába tiltakozott a legilletékesebb szakmai szervezet, a Magyar Gyógyszerész Kamara, több mint fél évvel a vitára bocsátás után kiadta a belügyminiszter a rendeletet, amely erről szól.
Csütörtöktől lép életbe.
Oroszlánrésze volt a múlt héten, 88 éves korában elhunyt Vajda Mihály filozófusnak abban, hogy megjelentek a több nyelven beszélő, autonóm és kritikus módon gondolkodók generációi. Épp a kísértethelynek számító Debrecenből csinált pezsgő, modern szellemi műhelyt, amely mára tovatűnt.
A külügyminiszter bejelentette, új technológiával gyárt majd kocsikat a BMW.
Senki sem sérült meg, de több száz embernek kellett a tűz következtében elhagynia az érintett épületet.
Két drón segítségével követték a 278 tagú ménes minden egyedének mozgását.
Továbbra is bizonytalan azoknak a helyzete, akik ősszel utaznának ezzel az ösztöndíjjal külföldre az alapítványi egyetemekről.
Akkor nem volt gond az "aktuálpolitika" megjelenése, amikor egy fideszes miniszter okította a debreceni egyetemistákat a háborúról.