EKB: nőttek a bankhitelek az euróövezetben
Áprilisban 0,3 százalékkal nőttek az euróövezet országaiban a magánszférának nyújtott hitelek az Európai Központi Bank (EKB) szerdán ismertetett adatai szerint.
Áprilisban 0,3 százalékkal nőttek az euróövezet országaiban a magánszférának nyújtott hitelek az Európai Központi Bank (EKB) szerdán ismertetett adatai szerint.
A jegybank függetlenségének csorbítása, az instabil intézmények és költségvetési politika miatt bírálja az Európai Központi Bank az Orbán-kormányt kétévente megjelenő jelentésében. A frankfurti intézmény megállapítja, hogy az IMF körüli huzavona ártott a forintnak, és csak a nyugdíjvagyon államosításával sikerült féken tartanunk az államadósságot és a költségvetési folyamatokat. Gyakorlatilag egyetlen olyan feltételt sem teljesítettünk, amellyel megfelelhetnénk az euróbevezetéssel kapcsolatos kötelezettségünknek.
A kormány két dologhoz ragaszkodna a jegybanktörvénnyel kapcsolatban - tudta meg a Magyar Nemzet. Egyrészt, hogy megmaradjon a törvényben a harmadik alelnök kinevezésének joga. Másrészt, hogy a devizatartalék felhasználásával továbbra is a monetáris tanács rendelkezzen. Az uróbbi meglepő fordulat: úgy néz ki, ezt a nemzetközi szervezetek kérhették a hitelük védelmében.
Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank készenléti tervet dolgoz ki arra az esetre, ha Görögországnak ki kell lépnie az euróövezetből - mondta a kereskedelmi EU-biztos egy lapinterjúban.
Az Európai Központi Bank (EKB) immár kilencedik hete nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében a múlt héten - jelentette be a pénzintézet hétfőn.
Az Európai Központi Bank (EKB) - immár nyolcadik hete - nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében a múlt héten - jelentette be a pénzintézet hétfőn.
A kormány elkötelezett az EU-IMF-hitelről szóló tárgyalások megkezdése mellett és mindent megtesz, hogy összhangba hozza a jegybanktörvényt az uniós joggal - állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán kiadott közleménye. A tárca szerint ha a parlament elfogadja a Matolcsy György által javasolt módosítást, a jegybanktörvény meg fog felelni az uniós jognak. Ám ez nem igaz.
Az Európai Központi Bank (EKB) - immár ötödik hete - nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében a múlt héten - jelentette be a pénzintézet hétfőn.
Ötoldalú szakmai informális egyeztetésen vitatják meg jövő héten a magyar jegybanki törvénnyel kapcsolatos kifogásokat – közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az Európai Központi Bank csütörtökön hozta nyilvánosságra véleményét a jogszabály tervezett módosításaival kapcsolatban. Eszerint az EKB-nak továbbra is súlyos aggályai vannak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségével kapcsolatban.
Folytatódhat a háború a kormány és az Európai Központi Bank között: az európai intézmény szerint ugyanis az új jegybanktörvény még a kormány tervezett módosításaival is súlyosan sérti a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Az EKB véleményéből ítélve a kormány olyan módosító javaslatot küldött Frankfurtba, amelyben végrehajtott néhány változtatást, de továbbra is érintetlenül hagyta a lényeges részeket.
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott 1 százalékos irányadó kamaton.