#ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.

Szabó M. István Vállalkozás

A névtáblát átírják, a rezsiholding tovább dagad

Leveti elődje utolsó ismertetőjegyét, a nevét a nemzeti közműszolgáltatási rendszert vezető cég. Ami eddig eddigi ENKSZ volt, az mostantól NKM Nemzeti Közművek Zrt. néven működik tovább. És még kap néhány új puttonyt is a hátára.

Szabó M. István Gazdaság

Bedobta a törölközöt az első multi az áramszektorban

Az állami rezsicég szőröstül-bőröstül megvette a legkisebb hazai áramszolgáltatót. A Démász régóta húzódó megvételénél sokkal fontosabbnak tűnik azonban, hogy az államosításához a pénzt az MVM adta.

hvg.hu Gazdaság

És akkor Rogán felhelikopterezett Matolcsyhoz a Várba

A cilikopterezést elvileg alaposan meg kellene vizsgálnia az adóhatóságnak, az pedig az összeférhetetlenség gyanúját veti fel, hogy a jegybankelnök az egykori bankszövetségi elnök lakásában lakik. Eközben plebejus fronton leginkább Angliában zajlik az élet, a britek csak minőségi munkaerőt engednének be az országba, ám ezt a magyarok szerint nagyon megszívhatják. A sertéshúsból úgy párolgott el az áfacsökkentés, mint Horváth Péter az állami rezsicég éléről. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Szabó M. István Gazdaság

Távozott az orbáni rezsiharc kíméletlen tábornoka

Nem vezetheti tovább az állami rezsicéget, sőt állami alkalmazotti státusától is megválik a 2010 utáni orbáni energiapolitika szürke, de könyörtelen végrehajtója. Horváth Péter a simicskátlanítás és a Lázár–Seszták-párharc vesztese.

Szabó M. István Gazdaság

Luftot rúghat Seszták a rezsipályán

Bár finomhangolásról beszélt, a fejlesztési miniszter felrúghatja mindazt, amit az újabb rezsicsökkentés előkészítése érdekében a kormány – Lázár János irányítása alatt – 2014 óta felépített.

Szabó Yvette Gazdaság

Látta már Orbán kezét gúzsba kötve? Lázárnak sikerült!

További személycseréket kell levezényelnie Seszták Miklós fejlesztési miniszternek egyebek között a Magyar Fejlesztési Banknál és a Magyar Postánál, hogy megtisztítsa a céghálót az FHB-bankcsoportot irányító Spéder Zoltán embereitől. Bár a volt FHB-s Lontai Dániel önként lemondott az MFB elnöki posztjáról, de Spéder és a barátságot vele nyíltan vállaló Lázár János több ponton is blokkolja Orbán Viktor kormányfő utasításait. Persze Orbánt sem kell félteni! Minisztere például már nem alapíthat új állami céget, és a kormányon belüli egyeztetésekben is csorbultak Lázár jogai.

Szabó M. István - Gergely Zsófia Gazdaság

Lázár kapott egy kormánybiztost, meg egy jókora gyomrost Orbántól

Az MNB-ből jön, és viszi Lázár János jogköreinek egy részét, ráadásul olyanokat, amiben sok pénz és sok kormányzati ambíció van – Bártfai-Mager Andrea szakmai múltja rendben van, Matolcsy is felbukkan a képben, minden adott egy különleges kormánybiztossághoz.

hvg.hu Gazdaság

Kivonulás előtt a Tigáz

A gyakorlatilag egész Kelet-Magyarországot ellátó gázszolgáltató előbb a lakossági szolgáltatásról mondott le, most pedig a szabadpiaci portfóliójáról is. De nem az államnak adta el a részét!

hvg.hu Gazdaság

Megveszi az állam az EDF DÉMÁSZ-csoportot is?

A vevőt egyelőre nem nevezte meg az érdekképviselethez köthetően kiszivárgott dokumentum, de az meglepő volna, hogy miután az Elmű-Émászt is megvenné, most nem az állam akarná bekebelezni a zömmel alföldi fogyasztókat is.

MTI Gazdaság

Újabb 600 ezer ügyfelet vehet át az állami rezsimamut

Jelentős fejlesztéseket hajtott végre a nemzeti tulajdonú Főgáz, így újabb mintegy 600 ezer dunántúli, korábbi E.On-ügyfél zökkenőmentes átvétele lehetséges - közölte a Főgázt szakmailag irányító ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. kedden.

1 2
„Karikó Katalin olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Semmelweis Ignác vagy Szent-Györgyi Albert”

„Karikó Katalin olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Semmelweis Ignác vagy Szent-Györgyi Albert”

Több mint 4000 halott egyetlen nap alatt Indiában

Több mint 4000 halott egyetlen nap alatt Indiában

Az Indiai-óceánba csapódtak az elszabadult kínai rakéta darabjai

Az Indiai-óceánba csapódtak az elszabadult kínai rakéta darabjai

Osztályfőnök: teszten a teljesen új Mercedes S500 4Matic Lang

Osztályfőnök: teszten a teljesen új Mercedes S500 4Matic Lang

Necces volt: 50 éve ültette egy asztalhoz Kínát és az USA-t a pingpongdiplomácia

Necces volt: 50 éve ültette egy asztalhoz Kínát és az USA-t a pingpongdiplomácia

Merkely: A harmadik hullám leszálló ágában is vannak figyelmeztető jelek

Merkely: A harmadik hullám leszálló ágában is vannak figyelmeztető jelek

Egy zsarolóvírusos támadás miatt leállt az USA legnagyobb üzemanyagvezeték-hálózata

Egy zsarolóvírusos támadás miatt leállt az USA legnagyobb üzemanyagvezeték-hálózata

Vasárnap hajnalban érkezhet a Föld légkörébe a kínai rakéta irányíthatatlanná vált darabja

Vasárnap hajnalban érkezhet a Föld légkörébe a kínai rakéta irányíthatatlanná vált darabja

A címlapról ajánljuk