szerző:
MTI

A Főgáz tárt karokkal várja a Tigáz 1,2 millió lakossági ügyfelét.

Folytatja a felkészülést a nemzeti közműszolgáltatás részeként működő Főgáz, hogy legkésőbb október 1-jétől átvegye a Tigáz mintegy 1,2 millió lakossági földgázfogyasztóját.

A Főgáz Zrt. közleménye szerint a mostanra már az ország legnagyobb lakossági földgázszolgáltatójává vált társaságnak kiemelten fontos, hogy fenntartsa az átfogó rezsicsökkentés eredményeit és a legmagasabb színvonalon biztosítsa szolgáltatását.

A társaság folyamatos innovációra törekszik, a közelmúltban megújította online ügyfélszolgálati felületét és elérhetővé tette az elektronikus számlaigénylést.

A Főgáz az év végére nemcsak az ország egyetlen lakossági szolgáltatója lesz, hanem felel a fővárosi földgázelosztásért és hálózatüzemeltetésért is, miközben az üzleti piac legnagyobb szereplője is egyben - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy eredményes gazdálkodással az egyre szűkülő földgázpiacon kell megőrizni versenyképességüket.

A közlemény szerint a Főgáz sikerrel tud versenyezni az üzleti fogyasztókért is. A kis- és középvállalatok is egyre körültekintőbbek és többet tájékozódnak a piaci lehetőségekről, ezért kiemelt jelentőségű a szolgáltatók számára, ha ügyfeleikkel hosszú távú partnerséget alakíthatnak ki - közölték. A társaság jelezte, a Tigáz megválik üzleti ügyfeleitől is, akiknek lehetőségük lesz arra, hogy a Főgázt válasszák.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Iohannis diadalmaskodott a román elnökválasztáson, a második Viorica Dancila

Iohannis diadalmaskodott a román elnökválasztáson, a második Viorica Dancila

Két legyet üt egy csapásra, aki a földjére napelemet "ültet"

Két legyet üt egy csapásra, aki a földjére napelemet "ültet"

Két nő megvert egy idős férfit a VII. kerületben

Két nő megvert egy idős férfit a VII. kerületben

Megszűnik a magyar Playboy

Megszűnik a magyar Playboy

Elkezdődött a romániai elnökválasztás

Elkezdődött a romániai elnökválasztás

Tulajdonosi vita miatt zárt be az egyik legnagyobb turistabuszos cég

Tulajdonosi vita miatt zárt be az egyik legnagyobb turistabuszos cég