#Egyiptom

Új kormányt követel Egyiptomban egy befolyásos hitszónok
 

Új kormányt követel Egyiptomban egy befolyásos hitszónok

Juszef al-Karadavi sejk, a muzulmán ulémák (hittudósok) világszövetségének elnöke a Tahrír téren elmondott, a tévében is közvetített prédikációjában felszólította az egyiptomi hadsereget, hogy "szabadítsa meg" az országot a Mubarak által alakított kormánytól.

MTI MTI


Újra ezrek a Tahrír téren
 

Újra ezrek a Tahrír téren

A Hoszni Mubarak elnök távozásával végződő 18 napos felkelés epicentrumának számító téren ünnepi hangulat uralkodott, és a megjelentek úgy nyilatkoztak, hogy ezentúl minden pénteken összegyűlnek Mubarak múlt pénteki távozásának megünneplésére.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH

Háborgás-indexet hozott létre az Economist az arab országokról
 

Háborgás-indexet hozott létre az Economist az arab országokról

Saját statisztikai indexet hozott létre az Economist magazin, hogy jobban érzékeltesse az észak-afrikai és közel-keleti országokban zajló zavargások, illetve az ezekben az országokban tapasztalható nyugtalanság, instabilitás mértékét. A tegnap közzétett adatok szerint ebből a szempontból Jemenben a legrosszabb a helyzet.

hvg.hu hvg.hu




Mubarak főrégésze is bukásra áll
 

Mubarak főrégésze is bukásra áll

Az egyiptomi régészeti hatóság mindenható főnöke, Zahi Havasz is bukásra áll, miután a Mubarak-rendszer az összeomlás szélére került Egyiptomban. Miközben az utcákon tüntetők kikövetelték az államelnök lemondását, addig a főrégész sem érezheti már biztonságosnak a pozícióját.

hvg.hu hvg.hu


Egyiptom: a CIA szemmel tartja a Muzulmán Testvériséget
 

Egyiptom: a CIA szemmel tartja a Muzulmán Testvériséget

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megkülönböztetett figyelemmel kíséri a Muzulmán Testvériség tevékenységét az Egyiptomban végbemenő változások közepette - jelentette ki szerdán Washingtonban Leon Panetta, a CIA igazgatója.

MTI MTI

Egyiptomi tüntetések: 365 halott, 5500 sebesült
 

Egyiptomi tüntetések: 365 halott, 5500 sebesült

365 ember vesztette életét a 18 napon át zajló egyiptomi tüntetésekben, 5500-an megsebesültek - mondta Szameh Farid egyiptomi egészségügyi miniszter szerdán. A kórházak és egyéb beteggondozó intézmények összesítésén alapuló adatok tovább nőhetnek, mivel számos helyről még nem érkezett visszajelzés.

MTI MTI

Már Egyiptomból is érkeztek menekültek Olaszországba
 

Már Egyiptomból is érkeztek menekültek Olaszországba

Közel száz egyiptomi illegális menekült érkezett két csónakon Olaszországba szerdán, miközben Európában egyre nő az aggodalom a tömeges arab bevándorlás veszélye miatt - közölte a genfi központú Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).

MTI MTI


Csak illúzió az egyiptomi forradalom
 

Csak illúzió az egyiptomi forradalom

Ami Egyiptomban történt, az nem forradalom, hanem katonai puccs volt: Hoszni Mubarak elnöknek azért kellett mennie, mert érdekei ütköztek a rezsim bástyájának tartott hadsereg vezetőivel. A tüntetők csak a háttérfüggöny szerepét alakították egy drámában – állítja elemzésében a Stratfor.

Dezső András (hvg.hu) Dezső András (hvg.hu)


Obama: Egyiptomról vegyenek példát, ne Iránról
 

Obama: Egyiptomról vegyenek példát, ne Iránról

Barack Obama amerikai elnök kedden Egyiptomot állította példaként az Egyesült Államok arab világbeli szövetségesei elé, s felszólította őket, hogy menjenek elébe lakosságuk demokratikus követeléseinek; egyúttal reményét fejezte ki, hogy az irániak folytatják a vezetésükkel szembeni kiállásukat.

MTI MTI