#Együtt-PM

Gyurcsány attól fél, hogy hirtelen túl erős lesz
 

Gyurcsány attól fél, hogy hirtelen túl erős lesz

Attól tart, hogy a túl erős Demokratikus Koalíció (DK) visszahúzná a teljes baloldalt, ezért nem érdekük az MSZP meggyengülése – fejtegette egy háttérbeszélgetésen hétfőn Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke ugyanakkor visszaszólt Tóbiás Józsefnek, és újabb kulisszatitkokat árult el Falus Ferenc jelölésének hátteréről.

MLF MLF







Trágyát öntött a földművelési minisztérium elé az Együtt-PM
 

Trágyát öntött a földművelési minisztérium elé az Együtt-PM

Két talicskányi marhatrágyát öntött a Földművelésügyi Minisztérium egyik kapuja elé az Együtt-PM – közölte Szabó Rebeka, aki elmondta, arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a korábban a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola által fenntartott biogazdaság földjein az új bérlők vegyszereket használnak.

MTI MTI