Nem sokat költöttek Falusra, maradtak még milliók Bokros kampányára is

A Bors információi szerint 30 milliós keretből hatmilliót költött az MSZP, a DK és az Együtt-PM Falus Ferenc kampányára. A maradék Bokros Lajos kampányára megy.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem sokat költöttek Falusra, maradtak még milliók Bokros kampányára is

Nemcsak a feladatokat, a betett pénzt is egyenlő arányban vállalta az Együtt-PM, az MSZP és a Demokratikus Koalíció Falus Ferenc kampányában, aki hétfőn visszalépett Bokros Lajos javára. A Bors szerint Falus kampányára végül hatmilliót költöttek el abból a 30 millióból (pártonként 10-10 millió), amit erre szántak.

A pénz nagy része megmaradt, ezt most Bokros és csapata kapja meg, bár nem a teljes összeget, hiszen az MSZP várhatóan nem fogja erre szánni a pénzt, mivel nem állnak be Bokros mögé.

Túry Gergely

A DK összesen csak százezer forintot költött el a Falus-kampányra, a maradék teljes egészében átfordítható Bokros Lajos kampányára - mondta a lapnak Gréczy Zsolt, a párt szóvivője. A megosztott feladatok alapján ők az óriásplakátokat kapták, amik nem is kerültek az utcára, ezért költöttek ilyen keveset. Az MSZP-hez egy újság kinyomtatása és terjesztése tartozott, de ebből sem lett semmi a visszalépés miatt.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.