#Együtt-PM

Ellenzéki kerekasztalt szeretne az MSZP
 

Ellenzéki kerekasztalt szeretne az MSZP

Az MSZP tárgyalásokat kezdeményez a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel. A szocialisták először szakpolitikai egyeztetéseket javasolnak, amely elvezethet egy választási szövetség létrehozásáig.

MTI MTI


 

"Orbán Viktor következő államcsínye" - rólunk írnak külföldön

A Tagesspiegel című német liberális lap a választási eljárásról szóló törvény tervezett módosításával kapcsolatban közölt budapesti riportot hétfői számában Orbán Viktor következő államcsínye címmel, a Neue Zücher Zeitung című svájci újság Politikai kihívás Orbán Viktor számára címmel a magyar politikai erőkről írt cikket, a pozsonyi Új Szó pedig Az Orbán-kormány határon túli magyarságpolitikája címmel közölt írást.

MTI MTI


Miért van igaza Schiffer Andrásnak?
 

Miért van igaza Schiffer Andrásnak?

A rendszer-visszaváltáshoz nem az új kormánytöbbség szavazatait kell maximalizálni, hanem a politikai centrumot kell visszatolni a 2010 előtti helyére. Márpedig egy lerobbant zsigulit sem úgy szokás odébb tolni, hogy a résztvevők csatárláncot alkotva, egyetlen ponton dőlnek neki.

Ádám Zoltán Ádám Zoltán

Párterápia vagy szakítás - Bajnaiék az LMP pénteki döntését várják
 

Párterápia vagy szakítás - Bajnaiék az LMP pénteki döntését várják

Az LMP pénteki frakcióvezető-választására várnak az Együtt 2014 mozgalomban, ugyanis szerintük ott dől el a parlamenti párt sorsa: marad-e Jávor Benedek és Karácsony Gergely külön utas platformja, vagy kilép és viszi az "LMP-márka" egy részét Bajnaiékhoz. A platform egy tagja azonban kikérte magának a feltételezést is, hogy pénteken távoznának.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc


Halott ember ruháiban Orbánt buktatni
 

Halott ember ruháiban Orbánt buktatni

Sajnálom, hogy az LMP úgy döntött, nem kezd tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel, de drukkolok nekik, hogy a saját útjukat sikeresen járják - mondta a hvg.hu-nak Juhász Péter. A Milla elnöke szerint kontraproduktív a Fidesz lejárató kampánya Bajnai Gordon ellen. Juhász Péter arról is beszélt, miből él mostanában.


Jávor: nem szakad szét az LMP az új platform miatt
 

Jávor: nem szakad szét az LMP az új platform miatt

A Párbeszéd Magyarországért Platform létrehozása nem jelent párt- vagy frakciószakadást az LMP-ben - mondta kedden Jávor Benedek. A hétvégén leköszönt frakcióvezető szerint a szerveződés segítségével akarják megtalálni azt az utat, amelyik mentén az LMP is hozzájárul a kormány leváltásához.

MTI MTI

Vállalja Schiffer a felelősséget! – Interjú Jávor Benedekkel
 

Vállalja Schiffer a felelősséget! – Interjú Jávor Benedekkel

Hiába tündököltem Bajnai Gordon legjobb barátjaként a sajtóban az elmúlt hetekben, nekem is iszonyatosan sok vitám van az Együtt 2014 vezetőivel – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Jávor Benedek. Az LMP hétvégi kongresszusa után lemondott frakcióvezető szerint aki ma reálisnak gondolja a párt által elfogadott stratégiát, az nem olvas újságot és nincs tisztában azzal, hogy mi a helyzet 2012 őszén Magyarországon.


Bajnai: nem egyértelmű az LMP döntése
 

Bajnai: nem egyértelmű az LMP döntése

Bajnai Gordon szerint az LMP által vallott értékeknek helyük van az Együtt 2014 választói mozgalomban, akkor is, ha az ökopárt nem csatlakozik hozzá. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn azt mondta: most a párt nélküli választók megszólítása a feladatuk, és jövő tavasszal jöhet el az ideje annak, hogy más ellenzéki erőkkel tárgyaljanak.

MTI MTI



Együtt 2014: a regisztráció ellen úgy kell tiltakozni, hogy regisztrálunk
 

Együtt 2014: a regisztráció ellen úgy kell tiltakozni, hogy regisztrálunk

Minthogy az Országgyűlés kormánypárti többsége ma este elfogadta az előzetes választási eljárásról szóló törvényt, a magyar demokrácia megint gyengébb lett, mint a rendszerváltozás utáni két évtizedben volt - közölte az Együtt 2014 választói mozgalom a törvényjavaslattal kapcsolatban, arra kérve mindenkit, hogy menjen el regisztrálni.

hvg.hu hvg.hu

Az ellenzék öngyilkossága
 

Az ellenzék öngyilkossága

Ha a magyar ellenzék pártjai felfognák a helyzet súlyosságát, mást sem csinálnának, mint botrányt a választási rendszerből. Ehelyett az ellenzék pártjai magukkal vannak elfoglalva, aminél kedvezőbb helyzetet a kormány számára el sem lehet képzelni.

sabater sabater


Új platformot alakítanának Jávorék az LMP-ben
 

Új platformot alakítanának Jávorék az LMP-ben

Párbeszéd Magyarországért néven új platform létrehozását kezdeményezte az LMP-n belül az ellenzéki párt nyolc parlamenti és három fővárosi képviselője, köztük a frakcióvezetői posztról frissen lemondott Jávor Benedek hétfőn – derül ki egy az MTI birtokába került dokumentumból. A kezdeményezés aláírói tovább akarják folytatni a párbeszédet az "Orbán-rendszer leváltásában érdekelt szereplőkkel", különösképp az Együtt 2014 mozgalommal.

MTI MTI

Mile:
 

Mile: "egyszerűen elrontottam, ennyi történt"

Mile Lajos, az LMP hétvégi döntése után egyedül posztján maradt frakcióvezető-helyettese a Népszabadságnak azt mondta: elrontotta a párt kongresszusa utáni nyilatkozatát, miszerint a csatlakozásról is tárgyalnának Bajnaiékkal.

hvg.hu hvg.hu

Együtt a bojkottért, külön a választásokon
 

Együtt a bojkottért, külön a választásokon

Előbb le kell győzni Szauront, aztán lehet meditálni azon, hogy legyen-e Középföldén atomerőmű vagy ne. Ha elügyetlenkedik, a gyűrű szövetsége azelőtt felbomlik, hogy megkötötték volna. Zsarnokok közt cinkos, aki béna.

Gomperz Tamás Gomperz Tamás