#Eva Rezesova

A bíró kizárta Rezesova szakértőjét – percről percre
 

A bíró kizárta Rezesova szakértőjét – percről percre

Kizárták Melegh Gábort, a védelem szakértőjét a Rezesova-perben - ez a nap szenzációja a másodfokra került ügy első tárgyalási napján. Mivel az új szakértőnek el kell készítenie az új szakvéleményt június 20-ig, csak utána folytatódhat a bizonyítás. Ez azt jelenti, hogy az ügyészség javaslatával szemben egyelőre nem lesz hatályon kívül helyezés, hanem másodfokon folytatódik tovább az ügy. A szlovák nő a korábbiaktól eltérően először beszélt hosszabban a balesetről és bocsánatot kért a családtól.

hvg.hu hvg.hu

Rezesova védekezést vált: tényleg ivott, de nem volt ittas
 

Rezesova védekezést vált: tényleg ivott, de nem volt ittas

Eddig mindent megtett az ittas vezetésért első fokon elítélt Rezesova védelme, hogy bebizonyítsa: a szlovák nő csak a négy ember halálával végződött ütközés után, sokkos állapota miatt ivott vodkát. A hvg.hu megtudta, hogy másodfokon gyökeresen más védekezési stratégiával állnak elő. Arra fognak hivatkozni, hogy valóban ivott vezetés közben, de pont a karambol előtt – így az alkohol még nem szívódott fel, vagyis fel kell menteni. Információink szerint az ügyvéd azzal is érvelhet, hogy a minimum 165 kilométer per órás száguldás nem az ittasság miatt volt, és amúgy is „csekély sebességtúllépés”-nek számít.



Etikai eljárást indítanának Rezesova szakértője ellen
 

Etikai eljárást indítanának Rezesova szakértője ellen

Nekimegy az Eva Rezesova által okozott balesetben meghalt áldozatok családja a szlovák milliomosnő szakértőjének, Melegh Gábornak. A hvg.hu megtudta, hogy már kezdeményezték az igazságügyi szakértő elleni etikai eljárást a kamaránál, amiért szerintük Melegh elfogult és megsértette hivatásának szabályait. A szakértő ügyvédi felszólítással próbálta megakadályozni cikkünk megjelenését.


Azzal mentetnék fel Rezesovát, hogy nem is volt ittas
 

Azzal mentetnék fel Rezesovát, hogy nem is volt ittas

Nem is volt ittas az ittas járművezetésért első fokon elítélt Eva Rezesova, a négy ember halálával végződött baleset pedig elkerülhetetlen volt, így fel kell menteni – ezt akarja bebizonyítani a szlovák milliomosnő védelme. A hvg.hu információ szerint ezek alátámasztására egy új orvosi szakvéleménnyel állnak elő, és azt is bedobják majd, hogy Rezesova egyik gyerekét pszichiáter kezeli, mert anyja tartós hiánya megzavarta a fejlődését. Az ügyészség által támadott szakértőjük, Melegh Gábor mellett pedig váltig kiállnak majd.


Itt az indítvány: elölről kezdené az ügyészség a Rezesova-ügyet
 

Itt az indítvány: elölről kezdené az ügyészség a Rezesova-ügyet

A hvg.hu birtokába került egy főügyészségi indítvány, amiből kiderül, teljesen új eljárást szeretnének elérni a Rezesova-ügyben. Ilyet akkor szokott javasolni a vádhatóság, ha úgy látja, hogy az ítéletben súlyos hibák vannak, így a szlovák milliomosnő esetében is hosszan sorolják, mi mindent rontott el a bíróság. Elfogultság miatt kizárnák az ügyből a védelem vitatott műszaki szakértőjét, Melegh Gábort, de újra elővennék azt a tanút is, aki szerint Rezesova már az ütközés előtt is kakaskodott terepjárójával a Fiattal.


„Nem vállalnám el újra a Rezesova-ügyet” – interjú Melegh Gábor szakértővel
 

„Nem vállalnám el újra a Rezesova-ügyet” – interjú Melegh Gábor szakértővel

A szlovák BMW-s elé bevágó Fiat, a műszaki szakvéleményekhez felhasznált szoftverek, pozíciók összeférhetetlensége, Mercedes-magángyűjtemény – közel három órán át faggattuk a támadások középpontjába került Melegh Gábort, aki a védelem szakértőjeként fordulatot hozott a Rezesova-ügy elsőfokú eljárásában. Kiderült az is, hogy az áldozatok családjának felkérése helyett miért Eva Rezesova védelmének mondott igent, és honnan ismeri a bírónőt.


Rogánnak szólt oda Darák Péter?
 

Rogánnak szólt oda Darák Péter?

Darák Péter, a Kúria elnöke szerint fel kell lépni az eljárások befolyásolásának látszatát keltő nyilatkozatok ellen. Éppen kedden hangzott el egy ilyen Rogán Antaltól.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Zavarba jött a bíró a hálálkodó Rezesovától
 

Zavarba jött a bíró a hálálkodó Rezesovától

A kapásból teljes felmentésért fellebbező Eva Rezesova, a bebizonyíthatatlan tényezőket órákon át soroló bírónő és a letarolt Fiatban életét vesztő négy ember dühös, kisírt szemű rokonai – ők voltak a főszereplők az utóbbi évek egyik legnagyobb visszhangot kiváltó közlekedési perének pénteki ítélethirdetésén. A végeredmény 6 év fogház, és az, hogy a szlovák milliomosnő börtön helyett immár egy Duna-parti apartmanházban raboskodik.

hvg.hu hvg.hu