Itt a Figyelő vevője?
300 millió forint törzstőkével új kiadóvállalat indult Figyelő Centrál néven - tudta meg a hvg.hu.
300 millió forint törzstőkével új kiadóvállalat indult Figyelő Centrál néven - tudta meg a hvg.hu.
A tekintélyes politikai elemző, alkotmányjogász nagyinterjút adott a Figyelőnek az Orbán-rezsimről.
Két tanácsadó, más értelmezésben két megfigyelő érkezett az adóhivatalhoz a Figyelő szerint. Egyikük Miskolcról érkezett, és az országot járva tájékoztat az adóhivatal készülő változásairól, a másik a belügytől igazolt a NAV-hoz. A lap szerint a Miniszterelnökség blokkolja a NAV átalakítását.
A két tulajdonos régi vitája nyomán kezdődött felszámolás a Figyelő című hetilapot kiadó MediaCity Magyarország kiadóvállalat ellen - írja a Napi.hu.
A XV. kerület alpolgármestere szerint zsákokban, rekeszekben vitték ki az élelmet a konyhából a Károly Róbert Általános Iskola menzájának egyes dolgozói. Pintér Gábor feljelentést tett a rendőrségen – írja a Figyelő. A lap szerint két dolgozót azonnal hatállyal kirúgtak, másokat áthelyeztek, és azóta újra került elég étel a gyerekek tányérjába, sőt, repeta is van.
A napokban aláírták a szerződést: Andy Vajna a TV2 új tulajdonosa – értesült a Figyelő. A hírt a héten hivatalosan is bejelenthetik. Simon Zsolt és Yvonne Dederick nem jár rosszul az üzlettel, amelynek értéke állítólag több mint 20 milliárd forint.
Miközben Lázár János valószínűleg a legnagyobb hatalommal rendelkező kormánytag Orbán után, a Figyelő egész hihető forgatókönyvet írt le a miniszter lehetséges visszavonulásáról. A személyes konfliktusokkal, szerteágazó feladatkörrel birkózó politikus saját kollégái előtt bevallotta: át kell gondolnia, mennyi ideig lehet ezt a munkát végezni. Szeme előtt lebeg példaképe, Nicolas Sarkozy, aki néhány évnyi hátralépés után megerősödve tért vissza a politikába. Rogán Antallal sem szeretne együtt dolgozni. A lap forrásai szerint Lázár a német üzleti életben helyezné magát parkolópályára.
És Németh Lászlóné sem panaszkodhat látványosan megváltozott külsejére. A Figyelő legfrissebb számának címlapján a stockfotók tökéletességmániás világa találkozik a Simicska-féle szupercsoporttal, ami parádés előtte-utána fotók elkészítésére inspirálta képszerkesztőnket. A hetilap címlapján a szokatlan testalkatválasztással talán tényleg azt akarták illusztrálni, hogyan _tűnnek el_ Simicska Lajos emberei.
A kormányfő tanácsadójának egyik lehetséges kereseti forrásáról ír csütörtöki számában a Figyelő.
A felcsúti stadionhoz hasonlóan nagyzolónak tűnik a Felcsútra tervezett kisvasút-beruházás. A Figyelőnek Brüsszelből megerősítették, hogy vizsgálják, mire is kér pénzt Felcsúton a magyar állam. Kérdés, hogy egyáltalán ki utazna az új vasútvonalon? A stadion és az arborétum nem igazán vonzhat tömegeket, pedig a tervekben napi 7,5 ezres forgalommal számoltak.
Összesen 330 milliárd forintot bukhatunk a Figyelő szerint az M4-es és további három nagyprojekt miatt Brüsszelben. Nem kartellgyanú, hanem a beruházás megalapozatlansága miatt. De baj lehet a korrupció miatt is.
A Figyelő úgy tudja, a kórházrendszer átalakításának részeként bezáratnák a budai Szent János Kórházat, az új szuperkórház pedig Kelenföldön épülhetne meg.
Tarsoly Csaba biztos volt Szijjártó Péter segítségében mielőtt bejelentették, hogy csődbe mennek. Azt ígérte, elmegy a külügyminiszterhez, és Szijjártó közvetítésével levelet akart küldeni Orbán Viktornak.
Lehetséges, hogy nem fog tudni mindennel elszámolni a Buda-Cash. A brókercég vezetője, Pintér Zoltán üzleti érdekeltségei között több offshore cég is felbukkan a Buda-Cash mögött álló cégbirodalom tagjaként. Így látja a Figyelő az évtized brókerbotrányának nevezett Buda-Cash ügyet.
Matolcsy–Varga-háborúról ír a csütörtöki Figyelő. A cikk szerint az MNB-elnök és a miniszter közötti kommunikáció a minimálisra szorítkozik. Legutóbb az ÁKK új vezetőjének kinevezésénél kerültek konfliktusba. Varga jelöltje a Simor-féle jegybankban is szerepet vállaló Kármán András lett volna, végül azonban a Matolcsyhoz közelebb álló Barcza György futott be.
Feljelentést tesz a Magyar Nemzeti Bank, amiért a Figyelő megírta, hogy rossz üzletet kötött az állam az MKB Bank megvásárlásával.
A Miniszterelnökség vezetője zokon vette Pokorni Zoltán "urizálós" szavait, szerinte rossz úton jár az, aki "az egyéni népszerűsége érdekében szembefordul a saját pártjával, szövetségeseivel". A Figyelőnek adott interjújában Lázár beszélt arról is, hogy a Fidesz érdeke, hogy mihamarabb tisztázódjon Habony Árpád kormányzati szerepe és helyzete.
A Figyelő címlapcikke szerint nincs hiány erős kormányzati hátszéllel rendelkező, gazdasági csoportok érdekkörébe tartozó vállalatokban, amelyek szívesen betöltik a Simicska-birodalom cégei után maradt gazdasági erőteret.
A Figyelő szerint intézmény-összevonások várhatók a központi és területi igazgatásban: 3-5 százalékos leépítés jöhet. Pedagógusbér-emelésre biztosan lesz pénz és az egészségügyben is várható minimális bérrendezés.
Megtalálta a Fidesz hátországában zajló háború egyik eredőjét a Figyelő. A hetilap szerint a miniszterelnök főtanácsadója, Habony Árpád annyira megerősödött, hogy az már Simicska Lajos érdekeit is sérti.