Orbán koronavírustesztjéről kérdeztünk, semmitmondó választ kaptunk a sajtófőnökétől
A kormányfő hétfőn még találkozott az azóta koronavírus-fertőzöttként regisztrált Vidnyánszky Attilával.
A kormányfő hétfőn még találkozott az azóta koronavírus-fertőzöttként regisztrált Vidnyánszky Attilával.
A miniszterelnök szerint Amerika a szabadság földje.
A tervek szerint október 23-án avatják majd fel George H. W. Bush szobrát a Szabadság-téren.
Nem hívtak állam- és kormányfőket, de ha részt kívántak venni, mehettek a gyászszertartásra. Orbán nem ment – derül ki a miniszterelnök sajtósától kapott válaszból.
Ugye, hogy lehetetlennek tűnik? Az Egyesült Államokban már hagyománya van. De miért tömi cukorkával Michelle Obamát George Bush a saját apja temetésén? Van magyarázat a rejtélyes gesztusra.
Amerika egykori elnöke, az idősebb Bush 94 éves korában hunyt el november 30-án.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: a magyarok mindig hálásak lesznek az egykori elnöknek.
A volt budapesti amerikai ügyvivő, André Goodfriend hanukai üzenetében kritizálta, hogy elüldözték a CEU-t Magyarországról.
George H. W. Bush többször találkozott Orbán Viktorral, először Kádár János halála után nem sokkal.
Bush júliusban járt Budapesten, a Három Kívánság csak novemberben ment le, de még ebben sem merték bevállalni, hogy az elnök szabadságot kívánt a gyerekeknek.
Az amerikai politika néha képes a nagyon civilizált arcát mutatni.
Az Egyesült Államok két korábbi elnöke is jelen volt, amikor egy Afganisztánban súlyosan megsérült veterán megkérte barátnője kezét Maine államban.
Maine állambeli otthonában elesett, és eltörte egy nyakcsigolyáját George H.W. Bush volt amerikai elnök – jelentette be szóvivője szerdán késő este.
Meglepő vallomást tett az egykori elnök, George H. W. Bush idős felesége, Barbara Bush egy interjúban. Az idős hölgy azt mondta, egyszerűen imádja Bill Clinton.