Egy bozótosban vetett véget az életének a hajdúböszörményi gyilkosság elkövetője
Tavaly szeptember óta keresték a férfit, aki halálra késelt egy embert.
Tavaly szeptember óta keresték a férfit, aki halálra késelt egy embert.
Felmondják a szerződést azzal a céggel, aminek a hó eltakarítása lett volna a feladata, Göröghné Éva polgármester szerint “nem tudtuk megoldani az eltakarítást tisztességesen”.
Menekülés közben a férfi négyéves kisfiát is magával vitte.
Máris paprikás hangulatot teremtett, hogy októberig gúzsba kötött győzteseknek és teljhatalmú veszteseknek kell lesniük egymás lépéseit sok önkormányzati képviselő-testületben. Szlavkovits Rita cikke.
Nemzetközi együttműködés buktatta le a férfit, aki ismerősének kéretlenül küldött képeket.
Meghalt egy ember, miután péntek éjjel kigyulladt egy társasházi lakás Hajdúböszörményben - közölte Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szombaton az MTI-vel.
Január 13-ig lesz még munka a nagyjából 90 érintettnek az üzemben.
A tűzoltók a riasztást követően néhány percen belül a helyszínre értek, de már nem tudtak segíteni az áldozatokon.
A gyereknek Hajdúböszörménybe kell majd járniuk.
Nagykanizsán összesen 900 embert érint a leépítési hullám.
A közel öt kilogrammos példány még a tógazdát is meglepte.
Szeptember közepén nyithatják ki az óvodát legközelebb.
A pünkösdi hétvége előtt jótékonykodott.
A hajdúböszörményi rendőrök egy bankautomatánál szúrták ki a zavartan viselkedő férfit.
A tűzoltóautó éppen egy káresethez vonult ki.
A csipogó kiskacsákat vödörrel vitték biztonságos helyre.
A rendőrség kéri az arra közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal haladjanak.
A lap szerint a megbízók „ jellemzően fideszes önkormányzatok, vagy állami fenntartású" intézmények.
Elvileg csak zöldhulladékot lehetne odavinni, de sokan veszélyes hulladékot is odavisznek lerakni.