„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A hajdúböszörményi rendőrök egy bankautomatánál szúrták ki a zavartan viselkedő férfit.
A rendőrök május 31-én éjjel járőröztek Hajdúböszörményben, az Erdély utcában, amikor észrevettek egy férfit, aki egy bankautomata mellett álldogált, írja a police.hu.
Igazoltatták, majd amikor látták, hogy a nagycserkeszi lakos egyre idegesebb, a ruházatát is átvizsgálták. A járőrök a 29 éves férfinál 500 000 forint készpénzt találtak, majd az autójában további félmillió forintot. Előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A férfi beismerő vallomást tett, és elmondta a rendőröknek, hogy a napokban talált egy pénztárcát, amiben jelszóval együtt volt egy bankkártya, erről vette le az egymillió forintot.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.