Szépség és szenvedés: mindig párban járnak?
Teste bármilyen radikális megváltoztatására, akár a megcsonkítására is képes A csúf mostohatestvér című film főhőse, csak hogy megfeleljen az elvárt szépségideálnak, és beleszeressen a herceg.
Teste bármilyen radikális megváltoztatására, akár a megcsonkítására is képes A csúf mostohatestvér című film főhőse, csak hogy megfeleljen az elvárt szépségideálnak, és beleszeressen a herceg.
Katalógusból kiválasztott egyenorr, kilófaló galandféreg, amputált testrészek – A csúf mostohatestvér főhőse mindent megtesz, hogy a herceg Hamupipőkével szemben őt válassza. A film pedig minden eszközt bevet, hogy nézőjét sokkolja, de az együttérzését kivívnia nem sikerül. Kritika.
Október 16-án ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a világ egyik, ha nem a leghíresebb filmes cége, a Disney. Hogy ne csak saját maguk ünnepelhessenek, hanem a rajongók is, létrehoztak egy hihetetlenül nagyszabású, interaktív kiállítást is Londonban. Megnéztük.
A jól ismert gyerekmesét használták egy kísérlet során ahhoz, hogy diagnosztizálják az Alzheimert. Az eredmény ígéretes.
Komponált már hegedűversenyt és operát, úgy emlegetik őt, mint a következő Mozartot, fogott már kezet Putyinnal, és idén decemberben a Carnegie Hallban ad koncertet. És még csak 14 éves. A brit zeneszerző, Alma Deutscher szerint lealacsonyító Hamupipőkére nézve, hogy csak azért vonzó a mesében, mert kicsi a lába.
A kis hableány és a Hamupipőke is tiltóslistán van a színésznő otthonában, hároméves kislánya elől igyekszik takargatni a szerinte káros üzenetű meséket.
Az agyunk történetekre van huzalozva – a meseterápia pedig éppen erre épít. Boldizsár Ildikó új könyvében világosan bemutatja, hogyan.
A világszerte ismert Hamupipőke történetét egy Marbugban élő asszony mesélte el a mesegyűjtő Grimm-testvéreknek – derítette ki most egy kutató.
Vajon hogyan keresné az igazit Hamupipőke, ha ma élne? A videó alapján nem épp egy Disney-mesébe illő módon.
A Hamupipőke sikerén felbuzdulva újabb egykori rajzfilmje, a Mulan megfilmesítését tervezi a Disney.
Kivájt szemű mostohatestvérek, anyagyilkosság, vérben tocsogó testrészek és nemi erőszak. Nem azok a tipikus gyerekrajzfilm-témák, mégis ilyen történetek szolgálnak a legnépszerűbb Disney-mesék alapjául. Összegyűjtöttünk 5 olyan rajzfilmtörténetet, amikről nem is gondolnánk, milyen morbid tanmesék voltak eredetileg.
Ki tudja, hogy a 40-es lábú színésznőre hányas Jimmy Choo cipőt adott a stylist, de tény, hogy a BAFTA díjátadón...
Az egyik orosz lap értesülései szerint a kamcsatkai hatóságok megpróbálták betiltani Charles Perrault XVIII. századi francia szerző Hamupipőke című darabjának előadását.