Gázolt a vonat Herceghalomnál
Az eset miatt több változás is van a győri vonalon.
Az autópálya Győr felé vezető oldalán, a 26-os kilométernél ütközött szalagkorlátnak, majd csapódott nagy sebességgel az árokba egy személyautó. A járműben négyen ültek, ketten kirepültek a kocsiból.
Két kamion és egy személygépkocsi ütközött.
Bár több videó is megjelent már a tömegszerencsétlenségről, a rendőrség is közzétett egy felhívást.
A forgalom Budapest irányába éjfél után, Győr felé pedig hajnali 5 óra után indulhatott meg.
Már nem kell pótlóbuszokra járni, helyreállt a rend.
Az érintett szakaszon teljes útlezárás van érvényben.
A Fidesz visszafogadta Erdősi Lászlót, de hiába. Még a testületbe sem került be egyetlen jelöltjük sem.
A sztrádáról az 1-es főútra terelik az autósokat egy baleset miatt.
A Nemzeti Választási Irodánál történtek után Erdősi László herceghalmi polgármestert megpróbálták lemondatni, de nem sikerült. Most ismét a Fidesz jelöltjeként indul.
Az egyiket a forgalmista intette le, mert észlelte, hogy a másik nem fog tudni megállni.
Egy kamion, egy kisteherautó és egy kisbusz ütközött össze.
A Budapest felé vezető oldalon útfelújítások zajlanak, ez okozza a fennakadást. A sor Herceghalomtól Tatabányáig tart.
A baleset a sztráda főváros felé vezető oldalán történt, a 34-es kilométernél, Bicske és Herceghalom között.
Kisteherautóba rohant egy személyautó, többen megsérültek.
Az átlagosnál többen vesztették életüket az elmúlt hétvégén balesetekben.
Az állat elpusztult, a vonaton utazók közül senki nem sérült meg.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán csak egy sáv járható, emiatt kb. 4-5 kilométeres torlódás alakult ki.
Török Gábor politológus neve is feltűnik egy herceghalmi agrárcég, illetve egy ingatlanfejlesztő vállalkozás tulajdonosi körében.