Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Herczeg Ferenc

Murányi Gábor hvg360

Miért nem kapott Nobel-díjat Horthyék kedvence, Herczeg Ferenc, aki most tétel lett a szóbeli érettségin?

Kötelező olvasmányként és érettségi tételként „halhatatlanították” ez évre Herczeg Ferencet. Az élet kapuja című történelmi lektűrjét száz éve – hiú reményeket keltve – a Nobel-díjra legérdemesebbként emlegette a nemzetközi elismerésre vágyó hazai politikai elit. Hogyan várták, és miért nem kaphatta meg a legnagyobb irodalmi díjat a kurzus kedvence?

Balla István hvg360

„Nem lehet cél az alaktalan félelem keltése vagy a magolás bátorítása” – szaktanár a magyarérettségiről

Nem lenne meglepő, ha jelentősen romlanának a magyarérettségi eredményei a néhány hét múlva kezdődő megméretésen – véli Keisz Ágoston gyakorlógimnáziumi vezető tanár. A vizsga jelentősen megváltozik: az írásbelin például lexikális ismereteket is kérnek, a szóbeli tételei közé pedig bekerült Herczeg Ferenc is. Interjú.

Balla István Kult

„Ha a NAT egyik fele jó, a másik meg totál problémás, akkor ez egy dilettáns tanterv”

„Miért állít engem olyan helyzet elé egy oktatáspolitikai dokumentum, hogy én annak ne tudjak megfelelni?” – teszi fel a kérdést a Nemzeti alaptantervre utalva Pethőné Nagy Csilla középiskolai magyartanár, tankönyvszerző. Szerinte egy szaktanárnak választania kell: vagy a NAT modern pedagógiát leíró bevezetőjéhez tartja magát, vagy a tartalmat leíró másik feléhez. Az egyiket mindenképp el kell szabotálnia, mert együtt nem lehet megtanítani a kettőt. Tankönyveinek a jogait szerette volna megszerezni az Oktatási Hivatal, de ő nem járult hozzá azok NER-esítéséhez.

Balla István - Csatlós Hanna - Sándor Anna Kult

„A nyilasoknak rosszabb a sajtója, mint a kommunistáknak”

Teljesen félrecsúszott a NAT-vita, amikor az nem szakmai, hanem politikai síkra terelődött, egyfajta hazafiság-versennyé vált. Az előíró-utasításos felfogás helyett sokkal jobb lenne több szabadságot adni az irodalomtanároknak abban, hogy milyen műveket vesznek elő az órákon. Mondjuk, érdemes lenne megnézni az erdélyi magyar tantervet: abban csak javasolt művek vannak, és azok között sem szerepel sem Nyirő, sem Herczeg, de nincs is tiltva egyik sem. Az írók politikai megnyilvánulásait pedig le kellene hántani a műveik megítéléséről, hogy csak az irodalmi minőség számítson.

Windisch Judit - Balla István Itthon

Új NAT: "A nacionalizmus lesz a vezérlő ideológia"

A szépen csengő mondatok mögött nagyon súlyos részleteket rejt a péntek este 10 órakor nyilvánossá tett új Nemzeti alaptanterv: hagymázas múlt, nacionalizmus, a történelem megfelelő értelmezése, hangsúlyos politikai nevelés. A rendszerváltás óta nem volt olyan tanterv, ami ennyire fontosnak tartotta volna a honvédelmet. Noha a diákok maximális óraszáma csökken, az alaptanterv alapján a tananyag mennyisége nem fog.

Újra nekifutnak a kötelező kamarai tagdíj elleni népszavazásnak

Újra nekifutnak a kötelező kamarai tagdíj elleni népszavazásnak

Mi jöhet még a Pride-felvonulás betiltása után? Teremben lesz a tűzijáték, a Békemenetet pedig futópadon tartják

Mi jöhet még a Pride-felvonulás betiltása után? Teremben lesz a tűzijáték, a Békemenetet pedig futópadon tartják

Rábólintott a bíróság Koltai Róbert és Pogány Judit fiának felfüggesztett börtönbüntetésére

Rábólintott a bíróság Koltai Róbert és Pogány Judit fiának felfüggesztett börtönbüntetésére

Lebukott egy 21 éves férfi, amikor titokban levideózott egy fiatalkorú lányt egy balatoni étterem mosdójában

Lebukott egy 21 éves férfi, amikor titokban levideózott egy fiatalkorú lányt egy balatoni étterem mosdójában

Trump: Gyors munkával el fogjuk érni a teljes tűzszünetet és végül a háborút is le fogjuk zárni

Trump: Gyors munkával el fogjuk érni a teljes tűzszünetet és végül a háborút is le fogjuk zárni

Sulyok szerint Orbán nem hasonlította poloskákhoz ellenfeleit

Sulyok szerint Orbán nem hasonlította poloskákhoz ellenfeleit

Sörétes puskával szerelt drónt készített Ukrajna, az orosz drónokat szedné le vele – videó

Sörétes puskával szerelt drónt készített Ukrajna, az orosz drónokat szedné le vele – videó

A magas infláció miatt korrekcióra szorulhatnak ősszel a nyugdíjak

A magas infláció miatt korrekcióra szorulhatnak ősszel a nyugdíjak

Mégsem akkor halhatott meg Gene Hackman felesége, mint ahogy korábban megállapították

Mégsem akkor halhatott meg Gene Hackman felesége, mint ahogy korábban megállapították

A címlapról ajánljuk