„Azt lehetne mondani: a magyarok ma az Élet Kapujában ülnek. A kapun túl van az ő nemzeti jövendőjük, a kapun innen a pogány rabság, a nyomorúság, a pusztulás.” Ez volt a tét – legalábbis Herczeg Ferenc 1920-ban megjelent történelmi regénye szerint – 1512-ben, amikor is Bakócz Tamás esztergomi bíboros-érsek fényes kísérettel útra kelt, hogy „megszerezze Szent Péter kulcsait”, vagyis a haldokló II. Gyula után ő ülhessen a pápai trónra.
Csakhogy: „Szerencsés ember én csak addig voltam, amíg fiatalos önzéssel magam is pusztítottam az ország erejét” – mondatja főpap hősével az író, aki a trianoni döntés előtti hónapokban megjelent kötetében aktuálpolitikai kiszólásokkal értekezett az országot már nem Keletről, hanem Nyugatról fenyegető balsorsról. És arról, hogy az egykori Rómában – mai, immár érettségi tételes olvasatban ezt érthetjük akár úgy is, hogy a középkor Brüsszelében – „egy ismeretlen hatalom irgalmatlan következetességgel készíti elő Magyarország romlását”.