hvg.hu: A Nemzeti alaptantervvel kapcsolatos ellenvéleményekről a kormány azt mondja, hogy azok kizárólag politikai tartalmúak, nem szakmai érvek. Ön miért kritizálja a NAT-ot?

Pethőné Nagy Csilla: Nem szeretnék az egész NAT-ról beszélni, amihez jobban értek, az az irodalom része. Azt gondolom, hogy annak a – nyilván a Csépe Valéria-féle korábbi anyagból átemelt – alapelveiben egészen kiváló dolgok vannak, a modern pedagógia alapvetései jelennek meg. Hangsúlyosabb elemként tartalmazza a Kárpát-medencei összmagyarság-gondolatot, de azzal semmi baj nincs, hogy hazaszeretetre nevelünk gyerekeket. Az iskolának ez is a dolga, eddig is tettük ezt. Hiszen egyik legfontosabb identitásunk az, hogy milyen nyelvet beszélünk, és milyen kultúrát hagyományoztak ránk az őseink.

hvg.hu: Ez miért új elem? Minden korábbi NAT-ban is szerepel a nemzeti identitásra nevelés.

P N. Cs.: Így van, nem újdonság ez, csak most – szerintem elsősorban a szólamok és részben a nem feltétlenül szerencsés műválasztások szintjén – hangsúlyosabb.

Máté Péter

hvg.hu: Milyen modern pedagógiai elemek szerepelnek konkrétan a bevezetőben?

P. N. Cs.: Például az aktív tanulás. Ez azt jelenti, hogy a gyerek tevékenykedik az órán, tevékenységekben és nem tanári előadásokból tanul. Azt is iránymutatásként rögzíti a dokumentum, hogy az egyénre szabott tanítás, differenciálás érték. Ez pedig azt jelenti, hogy nem tudom minden gyereknek ugyanolyan tempóban, ugyanazt a tananyagot fogyaszthatóvá tenni. A képességek kibontakoztatását is fontosnak tartja a bevezető. Képességet nem lehet fejleszteni igehintéssel. A készség, képesség, kompetencia úgy fejlődik, hogy a gyerek az órán dolgozik, sokféle problémamegoldó folyamatot, szövegfeldolgozási stratégiát gyakorol, ismétel sokáig, beszél róla, és ebben a folyamatban alakul, fejlődik.

Kiválóan el tudom mondani, hogyan kell háton úszni, de ettől, ha bedobok valakit a mély vízbe, simán megfullad.

Benne van az alapelvekben az is, hogy a tanulás társas tevékenység. Ezekhez mind-mind idő kell! Ezt mindenki tudja, aki a gyakorlatban valaha csinálta. Egy fél óra alatt össze tudom foglalni, hogy szerintem mi fontos egy Jókai-regényben. De ha ennek feldolgozását egy tanulási folyamatban megtervezem, hogy a gyerek dolgozzon egyénileg, párban, csoportban, kitalálom, hogyan osszák meg a tudást, hogyan készítsenek tablót, hogyan nézzenek utána dolgoknak, stb., akkor ez alsó hangon 6-8 óra. És akkor ehhez jön az alaptanterv másik része, ami ezt lehetetlenné teszi.

hvg.hu: Arra gondol, ahol felsorolja a NAT és a kerettanterv a konkrét tartalmi elemeket.

P. N. Cs.: Igen, ezt én csak listának hívom, mert nem több ennél. Megjegyzem, a kerettantervből hiányzik néhány szerző, ami a NAT-ban benne van. Szerintem egyszerűen kifelejtették, mert a NAT erősebb szabályzó, tehát, ami abban benne van, a kerettantervben is benne kellene hogy legyen. És ez csak apró példa arra, hogy mennyire összegányolt, dilettáns a kerettanterv. A tantervkésztés egy professzió, pedagógusképzésben választható szakirány. A kerettantervben 117 szerző van – és 269 mű, mindez 407 tanórára. Ez azt jelenti, hogy másfél órám van átlagban egy szövegre. De akkor nem tartok, mondjuk Nyugat- vagy romantika-bevezetőórát, nincs összefoglalás, nem volt dolgozat előtt gyakorlás, nem írtunk esszédolgozatot, témazárót, nem csináltunk fejlesztő értékelést a dolgozat kiosztásakor, nincs kooperatív tanulás, projekt, portfólió.

Máté Péter

hvg.hu: Takaró Mihály azt nyilatkozta, hogy soha nem volt még ekkora a tanár szabadsága, mint most lesz, hiszen a tanórák 20 százalékában azt tanítanak, amit akarnak. Ez a szabad órakeret akkor gyakorlatilag nem létezik?

P. N. Cs.: Egy magyar szakos igazgató, Zalay Szabolcs kiszámolta, hogy az előírt tananyag a tanórák 130 százalékát fedi le irodalomból. Nem 80-at, hogy maradjon az emlegetett 20 százalék, hanem 130-at! És – mint mondtam –, ahhoz, hogy a gyerekek kompetenciái fejlődjenek, hogy a szövegek közelebb kerüljenek hozzájuk, azokkal dolgozni, „molyolni” kell.

Le lehet persze darálni az tananyagot, de annak nincs semmi értelme.

Minél tovább dolgozok egy szöveggel, annál mélyebben értem meg. Itt maximum a felületet lehet kapargatni átlag másfél órában. Az előírt lista alapján csak tanári előadásra és passzív tanulói befogadásra épülő órák tömegét lehet csinálni.

hvg.hu: Erről szól a Magyartanárok Egyesülete oldalán is megjelent szöveg, amely szerint a tanárnak választania kell, hogy a NAT első részéhez tartja-e magát vagy a második, ön által listának hívott részhez?

P. N. Cs.: Így van. Vagy az alapvetést tartom be, vagy a listát. A kettő együtt nem megy. Szerintem normális ember, lelkiismeretes szaktanár az alapvetést tartja be. Azt is lehet, hogy valaki a listát választja, de akkor azzal az alapvetéseket fogja szabotálni. Vagy-vagy.

hvg.hu: Ez a választás egy pedagógiai út a NAT szakmaiatlanságának kivédésére?

P. N. Cs.: Szó nincs kivédésről. Ez szabotázs.

Miért állít engem olyan helyzet elé egy oktatáspolitikai dokumentum, hogy én annak ne tudjak megfelelni? Ez a lényeg, és ebben nincs politika.

Nagyon káros volt szerintem, amikor egy kolléga „Nem tanítok fasiszta írót” táblával tiltakozott a NAT ellen. Ez ugyanis adut adott a regnáló hatalom kezébe, hogy politikai szintre vigye a szakmai bírálatokat. Aki akar, taníthasson Wass Albertet, Nyírőt! A legnagyobb baj az, hogy nem lesz idejük a gyerekeknek közel kerülni a szövegekhez. Ráadásul egy csomó olyan mű és szerző van előírva Jókaitól Mikszáthig, amit a mai gyerekek egyszerűen nem, vagy nehezen értenek meg. Az ő szókincsük radikálisan kisebb, mint a korábbi generációké. Ez összefügg azzal, hogy keveset olvasnak. Ha nem szerettetjük meg velük az olvasást, akkor nem fognak többet olvasni, és akkor a szókincsük még kisebb lesz. Azt pedig régóta tudjuk, hogy a nyelv és a gondolkodás között szoros összefüggés van.

És ha a nyelvnek már nem lesz öltönye, meg nagyestélyije, csak pizsamája meg babydollja, akkor a gondolkodásunk is pizsamásodik.

A cél az volna, hogy a gyerekek versenyképes tudással lépjenek be a munkaerőpiacra, hogy ne összeszerelők legyenek, hanem problémamegoldó, intelligens, csapatban dolgozó, innovatív emberek, akik az információk tengerében el tudnak igazodni.

Máté Péter

hvg.hu: A NAT-ból ön szerint ez nem következik.

P. N. Cs.: A bevezetéséből még akár következhetne is, az egy modern XXI. századi szöveg, de ott a Takaró Mihály által felügyelt lista-rész, ami viszont vállalhatatlan. Tananyagcsökkentés helyett tananyag-növekedés történt. Nincs választási lehetőség, hogy vagy ezt tanítom, vagy azt. A NAT-nak úgynevezett magtantervnek kellene lennie. Minden korszakból néhány fontos, reprezentáns művet kellene tartalmaznia, amelyek minden középiskolás számára kötelezően feldolgozandók. Ez kiadhatna egy nemzeti kulturális mintázatot. De azt nem lehet csinálni, hogy mindent lépésről lépésre, szerzőről szerzőre, műről műre előírjanak. Igaza van Arató Lászlónak: ez így nem alaptanterv. És nem nemzeti, mert nem tudja elsajátítani minden gyerek. És ha ennek a Nemzeti alaptantervnek hívott dokumentum egyik fele jó, a másik meg totál problémás, akkor ez egy dilettáns tanterv. Nem lehet megvalósítani.

hvg.hu: Mennyire lehetne még változtatni az előírt tananyagon? A NAT kormányrendelet ugyan, de a kerettanterveken, ha lenne szándék, még akár lehetne változtatni, nem?

P. N. Cs.: A kerettantervekben szerepelnie kall azoknak a tartalmaknak, amelyeket a NAT rögzít. A listát ott is módosítani kellene. És ez nem Nyírőről meg Wassról szól, hangsúlyozom. De más a kánon és más az ízlés. Előbbiben azoknak a szerzőknek és műveknek kellene szerepelni, akikről és amelyekről mi mindnyájan, magyarok azt gondoljuk, hogy fontosak. Ebben konszenzusnak kellene lenni. Ugyanakkor egy tantervnek arra is lehetőséget kellene adni, hogy a sokszínű befogadói ízlést is be lehessen vinni az iskolába. Mert akkor a populáris irodalom, a kortárs irodalom felől is lehetne indulni a klasszikus felé. Így jobban meg lehetne nyerni a gyerekeket olvasónak, gondolkodónak.

Máté Péter

hvg.hu: Megjelent a NAT-ról szóló kormányrendelet, megjelentek (ha nem is mind) a kerettantervek, de ezekhez gyorsan el kellene készüljenek a tankönyvek is, hiszen szeptembertől ezek alapján kell tanítani az 1., 5., és 9. évfolyamon. Erről eddig nem sok információ van, de épp az ön esete mutatja, hogyan készülhetnek. Ha jól tudom, a tankönyveinek a szerzői jogát meg akarta venni az Oktatási Hivatal (OH), hogy azt utána szabadon ők natosíthassák. Miért nem adta el?

P. N. Cs.: Január 2-án kaptam e-mailben egy üzenetet, amire 3-án reggelig kellett volna válaszolnom. Ebben azt kérdezte az OH, hogy eladnám-e neki a könyveim szerzői jogát az átdolgozási joggal együtt, és mennyiért. Azt is megkérdezték, hogy ha létrejönne az üzlet, akkor rajta legyen az átdolgozott könyveken a nevem, vagy ne. Én a tankönyveimmel nagyon sokat dolgoztam. Pontosan tudom, hogy ezek irodalmi és pedagógiai szempontból tudományosan megalapozottak. Nem úgy, mint a NAT listás része. Azt gondolom, hogy a tankönyveim szakmai garanciája az, hogy én diszponálok fölöttük. Nem hagyom, hogy ebből bármilyen szinten rosszabb minőségű tankönyv szülessen. Ezt a tankönyvcsomagot ne NER-esítsék!

Nekem a NER-rel kapcsolatban ugyanis az az alaptapasztalatom, hogy minden területen huszadrangú a szakmaiság.

És én ragaszkodom a tankönyveim szakmai hitelességéhez. Igen, ezzel lemondtam valamennyi pénzről, de az embernek van gerince, és tükörbe is szeretnék tudni nézni.

hvg.hu: Így készülnek ön szerint minden területen a tankönyvek vagy azok átdolgozásai?

P. N. Cs.: Ezt nem tudom. De nyilván vannak tárgyak, ahol kevésbé lehet és kell átdolgozni a tankönyveket. Nem véletlen, hogy a magyar- és a történelemtanárok ágálnak leginkább a NAT ellen. Matematikában nyilván kevésbé lesz más egy új tankönyv, mint a régi. Nyelvtanból már el tudom képzelni, hogy beemelnek különböző délibábos elméleteket a nyelvtörténeti részbe, mondjuk a sumér–magyar rokonságról, vagy a kipcsak-vonalról.

hvg.hu: Mennyire érdekes az alaptanterv, vagy az egész iskola, az oktatáspolitika egy olyan korban, amikor a digitáliával kell versenyeznie a könyveknek a gyerekeink figyelméért? Hogy lehetne olvasóvá nevelni a XXI. századi gyerekeket?

P. N. Cs.: A gyerek megszületésétől kezdve nagyon fontos lenne a mindennapos mesélés. A jó mesélés! Amikor szakaszosan mesélünk a gyereknek, elmeséljük az elejét, és megkérdezzük, hogy most mit gondolsz, mi fog történni és miért. Tehát, hogy beszélgessünk is a meséről. Később nagyon sokat tehet az általános iskola is azért, hogy olyan szövegeket adjon a gyerek kezébe, amelyek a gyereket érdeklik. Ezek nagyrészt kortárs mesék lehetnének, melyek most ki vannak szorítva a NAT-ból. Pedig olyan szövegeket kellene adni nekik, amelyek megszerettetik velük az olvasást. Ezekkel kellene olyan olvasási technikát elsajátítaniuk, hogy ne legyen küzdelem egy háromoldalas mese elolvasása.

Tóth László

És észre kellene venni végre, hogy az irodalom nem piedesztálra állított halott emberek halott szövegeinek az olvasása, hanem velünk élő televény. Amúgy, ha nem olvas kortárs vagy kanonikus műveket a gyerek, akkor legalább olvasson népszerű irodalmat! Induljon onnan. Az angolszász területen az az alapelv, hogy eleinte mindegy, mit olvas a gyerek, csak olvasson. Ha nem tudja, mit jelent reflektáltan olvasni, akkor modellezze a tanár, hogy ő hogyan olvas! Legyen olvasásóra úgy az osztályban, mondjuk hetente egyszer negyedóra, hogy mindenki olyan könyvet hoz otthonról, amilyet akar, és azt ott olvassa. A tanár is, aki közben látványos dolgokat csinál. Például hátralapoz, felkacag, hümmög, csettint. És amikor már bent van az utcánkban a gyerek, akkor adjunk neki először rövid jó szöveget, aztán hosszabb jó szöveget. Meg lenne ennek a folyamata. Ez egy professzió, hagyni kéne a szakembereket – tanítókat, tanárokat –, hogy ezeket a folyamatokat kidolgozzák, működtessék.

hvg.hu: 2014-ben elég elkeseredetten nyilatkozta, hogy az oktatáspolitikai változások miatt több mint 30 év után otthagyja a pályát. Nem tette. Mi tartotta itt?

P. N. Cs.: A gyerekek. Időnként elég aktív vagyok a Facebookon, mert azt gondolom, hogy a nyilvánosság az egyetlen megmaradt eszközünk arra, hogy kiálljunk a szakmaiságért. Elképesztő, milyen megerősítéseket kapok, például volt diákjaimtól. És azt gondolom, hogy amíg tanítok, az az 50-70 diák, akivel találkozom, esélyt kap arra, hogy dönteni tudjon: így is lehetne élni, meg úgy is. Hogy mi szeretne lenni: befőtt a spájzban, vagy hal az iszapban, esetleg egy önmagára és a világra reflektálni képes, tudatosan és szabadon döntő ember.

hvg.hu: Volt egy nagy vita Arató László és Háy János között utóbbi Kik vagytok ti? című sajátos irodalomtörténeti kötetéről. A Magyartanárok Egyesülete elnöke azért ment neki a Háynak, mert a szerzőközpontú irodalomtörténetet népszerűsítő könyvnek gondolja a kötetet. Ön szerint sincs helye ennek a szemléletnek?

P. N. Cs.: Én csak részleteket olvastam ebből a könyvből. Szerintem minden irodalomtörténet, amely megpróbál megragadni egy folyamatot, szubjektív. Ha Háy is ilyen konstrukciós természetű, és részben fikciós műnek gondolja az írását, akkor rendben van. Ugyanakkor megértem Arató László ellenvetéseit. Le kéne már akadni arról, hogy a szerzőt mint alakot próbálja az irodalomról szóló beszéd a középpontba állítani. Számomra a szöveg a fontos, amellyel dialógusba kerülök. Ha fogok egy Joyce-, egy Faulkner-művet, nem kapkodok rögtön az okostelefon után, hogy a szerző életrajzának utánanézzek. Elolvasom a könyvet, azt önmagában, illetve olvasói tapasztalataim alapján értékelem. Normál esetben az irodalom nem lehet ideológiai viták terepe, az irodalom ugyanis esztétika. A szövegeket kell értelmezni és értékelni, nem a szerzőt és nem a szerző ideológiai elképzeléseit. Itt vissza is jutunk a Wass Albert- vagy Herczeg Ferenc-vitához. Ők nem azért rossz választások a NAT-listára, mert esetleg náciszimpatizánsok voltak, hanem azért, mert nem elég jó írók.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: