Labdabirtoklásban csődöt mondott a magyar válogatott Hollandia ellen, de védekezésben felnőtt riválisához
Bravúr a világ egyik legjobb válogatottja ellen döntetlent játszani, de mit is jelent ez pontosan?
Bravúr a világ egyik legjobb válogatottja ellen döntetlent játszani, de mit is jelent ez pontosan?
A szerelő azt hitte, hogy a liftben talált fémdobozok szemétbe valók, így rövid úton megszabadult tőlük. Szerencsére sikerült időben megmenteni a műtárgyat.
A rendőrséggel szorosan együtt dolgozó kormánytisztviselők, ügyészek és ügyvédek elérhetőségét is ellopták.
A nyáron alakult kormány miniszterei visszavonták elődeik döntését.
Egyre gyakrabban fordul erőszakba a rekordokat döntögető európai kokainkereskedelem bandáinak versengése. Ridouan Taghi drogbárót hat évig tartó jogi procedúra eredményeképp sikerült elítélni, míg az eljárással összefüggésben Amszterdamban lelőttek három embert, köztük fényes nappal, az utcán lőtték fejbe Hollandia legismertebb bűnügyi újságíróját.
Az amszterdami kormány már tavaly is úgy határozott, hogy a lopott tárgyak hiába kerültek múzeumba, akkor is vissza kell adni őket Indonéziának. Más országok is sorban állnak.
Hollandia példáját követné a kormány, kimaradna a migrációs paktumból, amelyet amúgy is ellenzett.
Kijev arra számít, hogy húsz F-16-os gépet kap nyugati partnereitől az év végéig.
Egy klímavédelmi csoport a Hágába vezető autópályát zárta le, amíg a rendőrség a nyugdíjak miatt felfüggesztette a munkát.
Vannak, akik pedig pánikreakciónak nevezték a hétfői bejelentést.
Az Egyesült Államokban komoly jutalmat ajánlottak fel azoknak, akik információval szolgálnak az orosz katonai hírszerzés embereiről.
A menekültügyi és migrációs miniszter szerint minden esetben “olyanokról van szó, akiknek már rég el kellett volna menniük”.
A holland derbin gyakoriak a szurkolói rendbontások, ezért nem lehet megrendezni rendőrök nélkül.
A Holland Adatvédelmi Hatóság szerint a fuvarszervező cég nem tartotta be a GDPR-előírásokat, amikor a sofőrök adatait Amerikába továbbította.
Nálunk a xenofóbia és a homofóbia együtt jár. Hollandiában nem. Vélemény.
A holland parlament többsége korábban már előterjesztett egy törvényjavaslatot, amely betiltaná ezt a gyakorlatot.
30–26-ra győzött a holland csapat, ezzel második helyen jutott tovább, a mieink pedig vélhetően harmadikként zárnak.
Magyar fiatalok ezrei döntenek úgy minden évben, hogy a hazai felsőoktatás helyett inkább külföldi egyetemeken próbálnak szerencsét. Sokaknak azonban diplomaszerzés helyett kényszerű hazatéréssel végződik a külföldi kalandjuk. Honvágyról, sikerről és kudarcról is beszélgettünk kint tanuló, illetve hazatérő egyetemistákkal.
Sokat enyhült a 2006-ban alapított holland Szabadságpárt (PVV) szélsőjobbos retorikája, ám nem tudni, hogy a visszafogottság valódi változást jelent-e, vagy csak a taktika része. Az Orbán Viktor barátjának számító Geert Wilders nevével fémjelzett párt ugyanis a tavaly novemberi választáson az első helyen végzett, de csak úgy talált szövetségeseket a kormányalakításhoz, hogy előbb módosította programját. Elemzők szerint aggasztó, hogy a párt népszerűsége elsősorban a fiatalok körében nő. Az írás sorozatunk része, amelyben bemutatjuk a Patrióták Európáért képviselőcsoport pártjait.
Valkó Eszterék már évek óta külföldön élnek, most egy munkalehetőség miatt hagyják ott Hollandiát.