#Horvátország


 

"Megalapozott gyanú" – Nagyon kihallgatná a Mol-vezért a horvát ügyészség

Azzal a kéréssel fordult a magyar hatóságokhoz a horvát ügyészség, hogy kihallgathassa a Mol elnök-vezérigazgatóját, mivel megalapozottnak tartja a gyanút, hogy Hernádi Zsolt kenőpénzügyben érintett. A Mol továbbra is alaptalannak tartja a korrupciós vádakat, a Legfőbb Ügyészség és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pedig közölte, hogy hozzájuk nem érkezett hivatalos megkeresés ez ügyben.

MTI MTI



Robbanás történt egy horvát laktanyában
 

Robbanás történt egy horvát laktanyában

Robbanás történt szerdán Horvátországban, a Knin melletti Padjene laktanyában, egy ember súlyos és legkevesebb még egy pedig könnyebb sebesülést szenvedett - jelentette internetes kiadásában a Slobodna Dalmacija című napilap.

MTI MTI

Rossz időben is nőtt a magyar turisták száma Horvátországban
 

Rossz időben is nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

Jelentősen, 10 százalékot is meghaladó mértékben nőtt júniusban a magyar turisták és az ott töltött vendégéjszakák száma Horvátországban, de az első félév mutatói összességében is 5 százalékét meghaladó bővülést jeleznek – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség szerdán.

MTI MTI





A devizahitelesek nyertek horvátországi bankok ellen
 

A devizahitelesek nyertek horvátországi bankok ellen

A devizahitelesek javára döntött csütörtökön a zágrábi kereskedelmi bíróság első fokon abban a perben, amelyet egy fogyasztóvédelmi szövetség indított nyolc bank ellen a svájci frankban felvett hitelek jelentős drágulása miatt – adta hírül a zágrábi média.

MTI MTI


 

"Horvátország végre-valahára levetkőzheti a balkáni státust"

Az európai uniós csatlakozással Horvátország "végre-valahára levetkőzheti a balkáni státust", hiszen az ország sokkal inkább közép-európainak tekinti magát, és nem kíván azonosulni "sem sorsában, sem lemaradásában" a többi nyugat-balkáni állammal - emelte ki Kemenszky Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa az MTI-nek nyilatkozva. Horvátország július 1-jén lett az EU 28. tagállama.

MTI MTI

Magyar csapdába eshet az új EU-tag
 

Magyar csapdába eshet az új EU-tag

Gazdasági szempontból nem ad sok örömre okot Horvátország EU-csatlakozása – írta a Világgazdaság. Az unió 28. tagjának a lap szerint azzal is számolnia kell, hogy hamarosan uniós túlzottdeficit-eljárás indulhat ellene, ami költségvetési megszorításokat eredményezhet.

hvg.hu hvg.hu


A későn jött vendég
 

A későn jött vendég

Horvátország mától az unió tagja. A csatlakozás nem egy folyamat vége, hanem a nyugat-balkáni államok integrációjának kezdete. Az Európai Unió immáron nem maradhat közömbös a térség országai, és azok problémái iránt.


Horvátország mától uniós tagállam
 

Horvátország mától uniós tagállam

Tíz évvel csatlakozási kérelmének benyújtása után Horvátország hétfőn az Európai Unió 28. tagállamává vált. Zágrábban mintegy 170 külföldi vezető politikus - köztük Orbán Viktor kormányfő - részvételével, példátlan biztonsági intézkedések közepette zajlottak vasárnap éjszaka a csatlakozás ünnepi rendezvényei. Ünnepségeket tartottak több más horvátországi városban, így Eszéken is, ahol Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes mondott beszédet.

MTI MTI

Horvátország számára
 

Horvátország számára "Európa jelenti a jövőt"

Érzékeny időszakban lép be Horvátország az Európai Unióba, Horvátországban is vannak dilemmák, de a horvátok meggyőződése, hogy az Európai Unió jelenti a jövőt - jelentette ki a horvát köztársasági elnök vasárnap este Zágrábban.

MTI MTI


Hatalmas buli lesz Zágrábban
 

Hatalmas buli lesz Zágrábban

Példátlan biztonsági intézkedések közepette kezdődtek el a horvát európai uniós csatlakozás ünnepi eseményei Zágrábban, ahol mintegy 170 vezető külföldi politikus vesz részt a nagyszabású rendezvényen.

MTI MTI