szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy csáktornyai (Cakovec) nő meglepődve tapasztalta, hogy tudtán kívül közel tizennégy éve nyugdíjban van - jelentette a horvát köztelevízió.

Mirjana Preloznjak 30 év munkaviszony után veszítette el a munkahelyét, amely után az állástalanság és az alkalmi munkák időszaka következett számára. Ezt szakította félbe a Munkaügyi Hivatal telefonhívása, amikor is tájékoztatták, hogy vissza kell fizetnie majd hétmillió forintnak megfelelő kunát, amelyet 2000 óta munkanélküli segélyként kapott. 

A sokkoló telefonhívás napján vehette kézbe azt a végzést, amelyből kiderül, hogy immár 1999 óta rokkantsági nyugdíjban van, majd befizettek a számlájára közel kilenc millió forintnak megfelelő kunát mint elmaradt nyugdíjat - szól a horvát köztévé tudósítása.

Amíg - tudtán kívül - nyugdíjban volt, időszakosan közmunkákon vett részt, és többször érdeklődött a nyugdíjazási lehetőségekről.

A bulgáriai választáson nem dőlt el, belebukik-e a korrupcióba Boriszov kormányfő

A bulgáriai választáson nem dőlt el, belebukik-e a korrupcióba Boriszov kormányfő

Havi 90 millió forintba kerül a tízezernyi fölöslegesen felvásárolt lélegeztetőgép tárolása

Havi 90 millió forintba kerül a tízezernyi fölöslegesen felvásárolt lélegeztetőgép tárolása

Szándékosan rosszul írják a fagyasztott krumpli csomagolásán, meddig kell sütni

Szándékosan rosszul írják a fagyasztott krumpli csomagolásán, meddig kell sütni