#IMF

Mi kell a Fidesz jó kormányzásához?
 

Mi kell a Fidesz jó kormányzásához?

Bár sokan rettegnek a (várhatóan) kétharmados Fidesz kormányzásától, a félelem rossz (elemzési) tanácsadó. Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint a Fidesz dilemmája, hogy képes lesz-e megfelelni az általa sokat emlegetett „jó kormányzás” kihívásainak. A szerző szerint a pártnak lassan konkretizálnia kell, mit ért a "teljesen új gondolkodásmódon".





IMF: Görögország nem kért segítséget
 

IMF: Görögország nem kért segítséget

Görögország nem kérte a Nemzetközi Valutaalap segítségét csütörtökön a szervezet képviselőivel tartott washingtoni találkozón. A hivatalos megbeszéléseket követően az IMF képviselője úgy nyilatkozott, hogy Athén a saját erejéből akarja kezelni az adósságválságot.

MTI MTI

IMF: lefelé módosulhat a román gazdasági növekedés
 

IMF: lefelé módosulhat a román gazdasági növekedés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) enyhén módosíthatja lefelé Románia idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését, miután a legutóbbi statisztikák valamelyest gyengébbek a vártnál képest − jelentette ki Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének a vezetője kedden Bukarestben.

MTI MTI

FT: az IMF kezdené a görögök hitelezését
 

FT: az IMF kezdené a görögök hitelezését

Az euróövezeti országok eljárási lassúsága miatt "szinte bizonyosan" a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lépne először, ha Görögország a múlt heti brüsszeli EU-csúcson kidolgozott segélymechanizmus igénybevételére kényszerülne - írta uniós forrásokat idézve a hétfői Financial Times.

MTI MTI




Martonyi: az új kormány már májusban tárgyalhat az IMF-fel
 

Martonyi: az új kormány már májusban tárgyalhat az IMF-fel

Nem kizárt, hogy a következő kormány már májusban vagy júniusban tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal a hitel visszafizetésének kedvezőbbé tételéről, de lehet, hogy a helyzet úgy alakul, hogy erre nem lesz szükség - mondta csütörtökön az InfoRádiónak Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere a Baross Gábor Társaság budapesti rendezvényén.

MTI MTI







EBRD: csaknem 20 milliárd eurót kapott a régió pénzügyi szektora
 

EBRD: csaknem 20 milliárd eurót kapott a régió pénzügyi szektora

Csaknem 20 milliárd euróhoz jutott hozzá Kelet-Közép-Európa pénzügyi szektora a több mint 24 milliárd eurós keretből, amelyet egy éve különítettek el vezető nemzetközi pénzintézetek a súlyos hitelszűkében szenvedő gazdaságoknak − közölte a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

MTI MTI

Varga: a kormányváltás után tárgyalni kell az IMF-fel
 

Varga: a kormányváltás után tárgyalni kell az IMF-fel

Tekintettel arra, hogy a 2010-es költségvetés "már csak papíron létezik", valószínűleg már a kormányváltás után el kell kezdeni a tárgyalásokat az IMF-fel - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este.

MTI MTI