Kényszerleszállást hajtott végre egy indiai repülőgép Oroszországban
Senkinek nem esett baja, de a gép fedélzetén amerikai állampolgárok is voltak. Állítólag csütörtökön továbbutazhatnak.
Senkinek nem esett baja, de a gép fedélzetén amerikai állampolgárok is voltak. Állítólag csütörtökön továbbutazhatnak.
Egyes hangok szerint talán a korrupciónak is lehet köze a dologhoz.
A kelet-indiai vonatbaleset okáról adott tájékoztatást az indiai vasútügyi miniszter. Az elektronikus jelzőrendszerben hiba keletkezett, emiatt egy vonat tévesen váltott vágányt.
Háromszázhoz közelít a péntek esti indiai vonatbaleset halálos áldozatainak száma; több mint 850 sérültet ápolnak, zajlanak a mentési munkálatok - közölték indiai kormányzati tisztségviselők szombaton.
India Odisa államában, helyi idő szerint péntek este történt a baleset, amelynek legalább 50 halottja és több száz sérültje van.
Az esetet rögzítette egy térfigyelő kamera is, a nyilvánosságra került videó pedig komoly közfelháborodást keltett országszerte.
A mindössze 7 éve bevezetett 2000 rúpia címletű bankjegyet meg is szüntetik, meg nem is. Nem csoda, hogy nagy felfordulást okozott az intézkedés. A művelet legnagyobb vesztesei a kisemberek.
Több nap leforgása alatt kétmillió liter vizet szivattyúztak ki egy indiai víztározóból, hogy egy helyi tisztviselő megtalálhassa a telefonját.
A fogyasztói árakra és a globális fémkereskedelemre is jelentős hatással lesz az EU új karbonvámja. Az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer szigorodása pedig lemaradásuk miatt a magyar kibocsátókat is igen hátrányosan érintheti.
A rendőrség szerint a hajó túlzsúfolt volt, amikor vasárnap este bajba került.
A keresztény őslakosok az ellen tiltakoznak, hogy a többségi hindu meitei népcsoport a kormánytól "védett törzs" státuszt kapjon.
India már korábban is ellenezte a nyugati országok által javasolt határidőt a szénfelhasználás kivezetésére.
Április 30-án dőlt meg a rekord 4,56 millió utassal.
Létrejött az MBH Bank; lassan, de esni kezdtek az élelmiszerárak; egymásnak is teljesen ellentmondó bejelentések érkeznek az EU-pénzekről. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A német lap azt próbálta meg megörökíteni egy rajzban, hogy India lett a világ legnépesebb országa. A legnépesebb ország lakói közül sokan kiborultak a karikatúrán.
India arányaiban is nagyobb munkaképes korú népességgel rendelkezik, mint bármely más nagy gazdaság. Hiába nő azonban a dolgozni képes emberek aránya, katasztrófához vezethet, ha nem sikerül munkát adni nekik. A kilátások vegyesek.
Az északnyugat-indiai Pandzsáb államban őrizetbe vették Amritpal Szingh körözött szikh szeparatista vezetőt, aki februárban követőivel megrohamozott egy rendőrőrsöt – közölték vasárnap a pandzsábi hatóságok a Twitteren.
Ellentmondásos fogadtatása volt annak, hogy a tibeti buddhista vallási vezető egy rendezvényen a megszokott szertartásos atyai gesztusok közben, meghökkenést kiváltva, nyelvérintésre biztatott egy kisfiút. Az esettel kapcsolatban még a pedofil minősítés is elhangzott, viszont az indiai tibeti közösséget az háborította fel, hogy mások felháborodtak a dalai láma viselkedésén.
Az indiai kormány hevesen ellenzi az azonos neműek házasságának legalizálását, „városi elitista koncepciónak” nevezve azt, amely aláássa a vallási és társadalmi értékeket, miután a legfelsőbb bíróságon megkezdődött az LMBTQ-emberek törvényes házassághoz való jogáról szóló tárgyalás.
A francia lap riportjának egyik megszólalója, egy munkaügyi szakember azt állítja, hogy az Európán kívülről Magyarországra egyre nagyobb számban érkező munkavállalók nagy része nem is tervezi a hazatérést. Bármit is bizonygat Orbán Viktor.