Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
India már korábban is ellenezte a nyugati országok által javasolt határidőt a szénfelhasználás kivezetésére.
India – Kína támogatásával – arról próbálja meggyőzni a többi tagállamot a G20-csoporton belül, hogy ahelyett, hogy határidőt szabnának a fosszilis tüzelőanyagok kivezetésére, maguk választhassák meg a szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére vonatkozó ütemtervüket – írja a Reuters három indiai kormánytisztviselőre hivatkozva.
A lap értesülései szerint India, a G20-as csoport jelenlegi elnöke a szeptemberi csúcstalálkozón szeretné bevezetni a „többféle energiaútvonal” kifejezést, ezt többek közt Kína és Dél-Afrika is támogatná. Ez lehetővé tenné az országok számára, hogy megválasszák, mely erőforrásokat használnak. Vagyis akár a szenet is használhatnak, miközben a nettó zéró kibocsátási terveik megvalósításán dolgoznak.
India már korábban is ellenezte a nyugati országok által javasolt határidőt a szénfelhasználás kivezetésére, ugyanis a kormányzati adatok szerint az éves villamosenergia-termelésének közel háromnegyedét a szén adja. Új-Delhi régóta védi a fosszilis tüzelőanyag használatát, arra hivatkozva, hogy más országokhoz képest alacsonyabb az egy főre jutó kibocsátása.
Az indiai kormánytisztviselők elmondása alapján a világ másik nagy szénfelhasználója, Kína támogatta országukat a találkozón, mondván, nem tud határidőt szabni a fosszilistüzelőanyag-függőség megszüntetésére, és minden rendelkezésre álló erőforrását optimálisan szeretné felhasználni.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.