Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Instagram Reels

hvg.hu Tech

Öregszik a Facebook, és ebből még baj lehet

Míg korábban a fiatalok legkedveltebb online találkahelye volt a Facebook, mára inkább szüleik, nagyszüleik látogatják a legnagyobb közösségi oldalt. Ez viszont nem annyira tetszik a hirdetőknek, és így az oldal alapítójának sem.

hvg.hu Tech

Elindította az Instagram a lemásolt TikTokot, itt a Reels

Az Instagram fejlesztői régóta dolgoztak már azon a funkción, melyet finoman szólva is az egyre komolyabb konkurenciává előlépő TikTok ihletett. A Reels végre széles körben is elérhetővé vált – az időzítés aligha véletlen.

1 2
Egy éve nyomoznak látható eredmény nélkül a hatóságok a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében

Idén is részt vett néhány honvéd kadét a kitörés napi emléktúrán, a Honvédelmi Minisztérium hárít, a kadétprogram hallgat

Még mindig vár a forint Orbán jóslatára

Még mindig vár a forint Orbán jóslatára

Embertelen mocskot rejthetnek a tömegközlekedés csiricsáré ülései

Lettország 2027-től a GDP 5 százalékát fordítja védelmi kiadásokra

Komoly bejelentés a Microsofttól: új anyagállapot, új chip – új remények

Komoly bejelentés a Microsofttól: új anyagállapot, új chip – új remények

Idén is részt vett néhány honvéd kadét a kitörés napi emléktúrán, a Honvédelmi Minisztérium hárít, a kadétprogram hallgat

Idén is részt vett néhány honvéd kadét a kitörés napi emléktúrán, a Honvédelmi Minisztérium hárít, a kadétprogram hallgat

Megpályáztatja az Emírségek nagykövete, milyen videót vetítsenek március 15-én a Burdzs Kalifára

Rendkívüli mini-csúcsot tart az EU szerdán, vélhetően Magyarország nélkül

A címlapról ajánljuk