Orbánnak hálálkodik Dodik, amiért nem adtak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot
Hazánk is fellebbezett az Interpolnál a boszniai Szerb Köztársaság elnökének érdekében.
Hazánk is fellebbezett az Interpolnál a boszniai Szerb Köztársaság elnökének érdekében.
A börtönbüntetésre ítélt boszniai szerb vezető néhány nappal ezelőtt úgy hagyta el Bosznia-Hercegovinát, hogy belföldi elfogatóparancs volt ellene érvényben.
A nemzetközi rendőrségi szervezet tavaly novemberben vizsgálta felül a nemzetközi körözést, a horvátoknak pedig megtiltotta, hogy az üggyel kapcsolatban használják a rendszerét – mondta el a Telexnek adott interjúban.
A változatos bűncselekményeknek világszerte voltak áldozatai.
Összehangolt akciókban számoltak fel egy sor online bűnbandát az Interpol vezényletével szerte a világban. Jelentős összegeket sikerült így lefoglalni, pénzben és vagyontárgyakban egyaránt.
Az Interpol közlése szerint az alkalmazással naponta akár egymillió keresést is el lehet végezni, és így különösen nagy segítséget nyújthat a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni globális küzdelemben.
Évtizedek teltek el a gyilkosságok óta, de a nyomozóknak még az áldozatok kilétét sem sikerült kideríteniük. Most egy Interpol-kampánynak köszönhetően huszonkét, Németországban, Belgiumban és Hollandiában meggyilkolt nő azonosítása válhat valóra. Modern technológia, nemzetközi kooperáció, ügyes kommunikáció és civil közreműködés – ezek együttese vezethet sikerre. Egyik vagy másik eset szálai akár Magyarországot is érinthetik. A Deutsche Welle riportja.
A 2000-es években ők voltak az egyik legmenőbb indie-gitárzenekar, korábban is játszottak már Budapesten, most egy klubkoncertre tértek vissza. Odamentünk, megnéztük az Interpolt.
Egy 33 éves magyar nő is részt vehetett India egyik legkeresettebb bűnözője, Mehul Choksi kémregényekbe illő elrablásában. Choksi azt állítja, hogy az indiai titkosszolgálatok emberei több hónapon át figyelték, majd egy szövevényes akcióval próbáltak a hosszú ideje húzódó kiadatási eljárás végére pontot tenni. Persze az sem biztos, hogy egyáltalán elrabolták. Az viszont tény, hogy a rejtélyes magyar nő egy olyan ügy szereplőjévé vált, ami Indiának nemzetgazdasági kérdés: az indiai Punjab National Bankot lehúzó szélhámosok 1,8 milliárd dolláros kárt okoztak.
A New York-i rockzenekar utoljára hat éve lépett fel Budapesten, a Sziget Fesztiválon.
A döntés okait nem ismertették.
A férfi Magyarországon kapott politikai menedékjogot.
Egy tanulmány szerint minden nyolcadik gyerek látott előzetes beleegyezés nélkül szexuális tartalmú felvételeket az interneten tavaly.
Pénteken landolt Ferihegyen, azóta már börtönbüntetését tölti.
A kamasz saját elmondása szerint saját magával is végezni akart a mészárlás után.
Egy 17 éves miskolci fiú arról csetelt, hogy egy általános iskolában lövöldözne. Közben kiderült, fegyvert is akart vásárolni, és lövészklubokba is eljárt volna tökéletesíteni tudását.
Összesen 76 ország vett részt abban az összehangolt akcióban, amely során internetes csalókat kaptak el a rendőrök.
A magyar szakemberek veszélyes anyagok vizsgálatára dolgoztak ki új módszert.
Az orosz titkosszolgálat, az FSZB „vigyáz” Jan Marsalekre, aki a Wirecard egyik főnöke volt, és jelenleg Interpol-körözés alatt áll.
A bíróság elrendelte a 35 éves férfi ideiglenes kiadatási letartóztatását.