#Irán

Iránban két forradalom zajlik egyszerre, és az egyik biztosan győzni fog
 

Iránban két forradalom zajlik egyszerre, és az egyik biztosan győzni fog

Nem tudtunk úgy végigmenni az iráni utcán, hogy ne ugorjon elénk boldogan néhány fiatal lány, akik többnyire kendő nélkül, mosolyogva fotózkodnak és mindegyikük a "Zan, Zendegi, Azadi", vagyis a "Nők, Élet, Szabadság!" jelszóval búcsúzik. Riportunk készítői olyan iráni városokban is jártak, ahol a látogatás napján is öltek meg tüntetőket.

Sirdel Ervin Sirdel Ervin


















Meghozták az iráni tüntetések első halálos ítéletét
 

Meghozták az iráni tüntetések első halálos ítéletét

A halálra ítélt férfit "világi romlottsággal" vádolták és azzal, hogy "Isten ellensége", ami az iráni jog szerinti egyik legsúlyosabb bűncselekmény. A teheráni bíróság még bűnösnek találta egy kormányzati épület felgyújtásában, a közrend megzavarásában és a nemzetbiztonság veszélyeztetésében is.

MTI MTI