Rakétatámadások Irakban: Irán gyorsan megtorolta Szulejmáni likvidálását
Az iráni Forradalmi Gárda két rakétatámadást indított a koalíciós erők iraki támaszpontjai ellen, és további csapásokkal fenyegetnek.
Az iráni Forradalmi Gárda két rakétatámadást indított a koalíciós erők iraki támaszpontjai ellen, és további csapásokkal fenyegetnek.
Az Ukraine International Airlines repülőgépének vélhetően műszaki hibája volt.
Az ország külügyminisztere szerint Donald Trump háborús bűncselekményeket követ el.
Agyontaposták egymást az emberek Kászim Szulejmáni temetésén szülővárosában.
Irán azt is kimondta, hogy terrorizmust támogató államnak tekinti az Egyesült Államokat.
Azt állítják a britek, elővigyázatosságból hívnak haza nagykövetségi dolgozókat, nem tudnak fenyegetésről.
Iránnak tartózkodnia kell az erőszak alkalmazásától, legfontosabb ugyanis megakadályozni, hogy elmérgesedjen a helyzet – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a katonai szövetség legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülését követően.
A szervezet főtitkára egyeztetett a 29 tagállam képviselőivel, ezután döntött az ülés összehívásáról.
A vezetés így (is) reagált az Egyesült Államok által Kasszem Szulejmani ellen elkövetett merényletére.
Kész közvetítő szerepet vállalni az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktusban Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Trump csapássorozattal fenyegeti Iránt, ha Szulejmáni meggyilkolása miatt támadásokat indítana.
Telefonon egyeztetett egymással Mohamad Dzsavad Zarif iráni és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután egy amerikai dróntámadásban pénteken meghalt a legbefolyásosabb iráni katonai vezető, Kászim Szulejmáni.
Az iraki Ahad TV szombaton nyilvánosságra hozott egy olyan videófelvételt, amin állítólag az a pillanat látható, amikor az amerikai drónról kilőtt rakéta Bagdadban eltalálja az iráni Kászim Szulejmánit szállító gépkocsit.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint a szövetségesek nem voltak valami segítőkészek.