Mohamed Dzsavád Zaríf a CNN hírtelevíziónak adott interjút, a beszélgetésben állami terrorizmusnak nevezte a múlt heti, Irakban végrehajtott amerikai légicsapásokat, amelyekben többek között Kászim Szulejmáni is életét vesztette. Az iszlám köztársaság külügyminisztere egyben figyelmeztetett is, Irán arányos választ fog adni arra, hogy az Egyesült Államok meggyilkolta a tábornokot.
"Mi nem cselekszünk törvénytelenül, mint Donald Trump
– fogalmazott a tárcavezető az amerikai elnök vasárnapi bejelentésére emlékeztetve, miszerint az Egyesült Államok "talán aránytalan mértékben" fog visszavágni, és kulturális helyszíneket is bombázni fog, amennyiben Irán megtorolja Szulejmáni likvidálását.
Zaríf szerint Trump ezzel tanúbizonyságot tett arról, hogy nem tartja tiszteletben a nemzetközi jogot, és kész "háborús bűncselekményeket" is elkövetni.
"Az amerikai elnöknek fel kell ismernie, hogy hamis információkkal látták el, fel kell ébrednie, bocsánatot kell kérnie, és változtatnia kell az irányvonalán" – mondta.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes eközben hangsúlyozta, hogy
"még nem halott" a 2015-ben létrejött nukleáris megállapodás, Teherán kész ismét teljes mértékben eleget tenni a szerződés szerinti kötelezettségeinek, ha visszavonják az ellene elrendelt szankciókat.
Washington egyébként néhány héttel ezelőtt megtagadta Zarif vízumkérelmét, annak ellenére, hogy az Egyesült Államoknak, mint az ENSZ székhelyének kötelessége fogadni a külföldi tisztviselőket, írja az RT. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma azóta sem hajlandó kommentálni az iráni diplomaták vízumproblémáit.
A teheráni kormány vasárnap bejelentette, hogy nem teljesíti a továbbiakban az egyezségben foglalt előírásokat. Bár az Egyesült Államok által tavaly májusban egyoldalúan felmondott atomalku egyes rendelkezéseit Irán már korábban is megsértette, elemzők szerint a friss bejelentés válasz Szulejmáni meggyilkolására.