Irán felmondja az atomalkut

A vezetés így (is) reagált az Egyesült Államok által Kasszem Szulejmani ellen elkövetett merényletére.

  • hvg.hu hvg.hu
Irán felmondja az atomalkut

Az iráni vezetés bejelentette, hogy mostantól egyetlen megkötést sem vesznek figyelembe, melyet a 2015-ös atomalku tartalmazott, beleértve az urándúsítás mértékének szabályozását, illetve hogy milyen anyagoknak lehet birtokában az ország és ott milyen fejlesztések történhetnek, írja a BBC. A portál cikke, amelyet a 444.hu szemlézett, megjegyzi, hogy a lépés egyértelműen az Egyesült Államok által Kasszem Szulejmani ellen elkövetett merényletre adott válasz.

Irán az elmúlt években egyoldalúan már fokozatosan feszegette a korábbi megállapodás határait, miután Donald Trump vezetésével az Egyesült Államok már 2018-ban kilépett a Barack Obama elnök által megkötött megállapodásból, amelyet az európai hatalmak próbálták egybentartani.

Irán tavaly májusban jelentette be, hogy növelni fogja a dúsított uránium termelését, azóta már nagyobb mennyiséggel rendelkeztek, mint amit a megállapodás lehetővé tett a számukra.

Az iráni vezetés augusztusban közölte, hogy az urándúsítás eddigi 3,67 százalékos koncentrációját feljebb emeli 5 százalékra, ami még mindig messze van a fegyverekhez használt, 90 százalék feletti koncentrációtól.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.