#Izrael


Tűzszünet kezdődhet ma reggel a Gázai övezetben

72 órás humanitárius tűzszünetről egyeztek meg a Hamász iszlamista szervezet, a többi palesztin frakció és Izrael – ezt közös közleményben jelentette be Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön. Helyi idő szerint péntek reggel 8 órakor kezdődik a tűzszünet. Addig is mindkét oldalt önmérsékletre szólították fel.

MTI


Csak a Hamász szerint volt orvosi rendelő a felrobbantott épület

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön kijelentette kormánya ülésének kezdetén, hogy nem fogad el olyan tűzszünetet, amely megakadályozza a Hamász alagútjainak felszámolását. Az ENSZ pedig azt közölte, hogy nem hozzájuk tartozó orvosi rendelő volt a szerdán felrobbantott épület, vélhetően csak egy lopott táblával nevezte ki annak a Hamász terrorszervezet.

MTI





Erkölcsösség a puszta számok alapján?

A két oldalon bekövetkezett polgári veszteségek aránytalanságának fényében könnyű együtt érezni a Gázai övezetben élő civil lakossággal. Senki sem akarja látni, hogy ártatlan civilek nincsenek biztonságban. Ez Izrael álláspontja is, és ebben a tekintetben a nemzetközi egyetértés majdnem teljes. Ebből a nemzetközi egyetértésből egyetlen hang emelkedik ki, mégpedig a Hamászé.

Ilan Mor


Gáza lángol: Kamaszlányok haltak meg az éjjel

Szerdára virradóra huszonhárman haltak meg Gázában, köztük két tizenéves lány. A palesztin biztonsági erők tájékoztatása szerint három mecsetet is találat ért szerdára virradóra. Szerda reggel egy ENSZ-iskolát is lőttek, legalább húsz palesztin meghalt.

MTI


Tovább lövi Gázát az izraeli légierő

Folytatódtak az intenzív harcok a Gázai övezetben, reggelig több mint hetven célpontot lőtt az izraeli hadsereg – közölte a zsidó állam közszolgálati rádiója kedden. Az izraeli hadsereg közben felvétellel bizonyította az övezetből is lövik őket.

MTI

Népirtással vádolják Izraelt

Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási és politikai vezetője szerint "amit a cionista vezetők tesznek (a Gázai övezetben) az népirtás, történelmi katasztrófa".

MTI

Izrael lecsapott az éjszaka, Tel-Avivban riadó volt

Az izraeli hadsereg hétfő este és keddre virradóra fokozta légi csapásait a Gázai övezetben, de előtte felszólította a Gázaváros közeli környékek lakóit, hogy hagyják el otthonaikat. Közben Tel-Avivban péntek óta először riadót rendeltek el, a város térségében több robbanást is hallani lehetett, károkról egyelőre nem érkeztek hírek.

MTI


Szemléletes animáció meséli el, mi folyik a Közel-Keleten

Az Exodus - Ez az én hazám - című dal az aláfestő zenéje annak a háromperces animációnak, amelyet bizonyos Nina Paley készített, és ami elég tömören összefoglalja mindazt, amit a közel-keleti konfliktus ügyében az ezt megelőző évezredekben történt.

hvg.hu



Mégis elfogadta a Hamász a tűzszünetet

A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin radikális szervezet bejelentette vasárnap, hogy a muzulmán böjti hónap végének közeledtére tekintettel elfogadja az Izrael által meghirdetett, 24 órás humanitárius tűzszünetet.

MTI