Tetszett a cikk?

Izrael négyórás humanitárius tűzszünete ellenére szerdán is tovább tombolt az erőszak a Gázai övezetben. Egyelőre nem körvonalazódik a tartós tűzszünet.

"Nem szabad idáig jönni és fényképezni" – kiabálta egy izraeli katona a déli Asdód és Askelón városok közötti mezőn, ahol a Vaskupola nevű rakétavédelmi-rendszer egyik állomását helyezték el. Hasonló elutasítás fogadta szerdán az érdeklődő újságírókat, köztük a HVG tudósítóját a Jeruzsálembe vezető autópálya mellett is, ahol egy dombon ugyancsak felállítottak egy Vaskupola-egységet. Bár előzetes információk szerint úgy volt, hogy a védelmi rendszer bizonyos berendezései megtekinthetőek, biztonsági szempontokra hivatkozva mégis elutasították a radarok és a rakétakilövők megtekintését. Pedig az izraeliek által büszkén emlegetett Vaskupola az, amely jórészt megvédi az izraeli lakosságot a Hamász és más palesztin szélsősége szervezet gázai támadásaitól.

Míg 2005-ben – a Gázai övezetből történt egyoldalú izraeli kivonulás évében – 16 kilométer volt a Hamász rakétáinak hatótávolsága, ma már ezek a részben saját gyártású, részben pedig külföldről csempészett eszközök 160 kilométerre is pusztíthatnak – magyarázta Ejtan Buchman százados, az izraeli hadsereg szóvivője Jeruzsálemben. Izrael az 1990-1991-es első Öböl-háború után határozta el a rakétavédelmi rendszer kiépítését, mivel akkor Irak SCUD-rakétákkal támadta a zsidó államot.

©

Az izraeliek szerint a világon egyedülálló rendszer három lépcsőből áll. Az elsőben észlelik a kilövést, majd a radarrendszer lelke, a szoftver felméri a rakéta méretét, pályáját, így azt, hogy lakott vagy egyéb védendő területre tart-e. Ha igen, elindul az ellenrakéta, amely még a levegőben semmisíti meg azt.

A negyedik hetébe lépett konfliktus során eddig több mint 2600 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből, és ebből ötszázat szedtek le a levegőben. A működtetése nem olcsó, egyes források szerint csak az elfogó rakéta egy darabja több mint 50 ezer dollárba kerül, más források ennek közel a kétszeresét mondták. A rendszer létrehozásának több száz millió dolláros költségét részben az USA állta. Bár a Hamász rakétáinak számát általában tízezerre teszik, a konfliktus során csökken a naponta kilőtt ilyen fegyverek száma. Viszont fokozódnak az aknatámadások, amelyek ellen a Vaskupola nem véd, és ezért szerdán az izraeli hadsereg le is zárta a gázai határtól tíz kilométerre lévő sávot, ahova csak az ott lakók léphettek be.

"Terroralagutak" és civil áldozatok

De nem jelent semmit a rakétavédelmi rendszer a mostani konfliktus új elemének tekintett „terroralagutakkal” szemben sem, amelyekből több száz lehet, és amelyek izraeli kijáratait Buchman százados szerint gyakorlatilag lehetetlen maradéktalanul észrevenni. Az egyre hosszabb és nagyobb alagutak gyakorlatilag egyfajta sokkot jelentenek Izrael számára, hiszen a rajtuk keresztül átszivárgó fegyveresek nemcsak az izraeli katonákat, de a gázai határhoz közeli települések lakóit is fenyegetik. Részben ezzel magyarázható, hogy a HVG által megkérdezett izraeliek mind támogatták a szárazföldi hadműveletek folytatását, a palesztin civil áldozatok magas száma ellenére.

©

Óriási propaganda-háború is folyik – mondták a HVG-nek izraeli források. A hadsereg és a kormány képviselői szerint a rakétakilövések helyszínét érő támadások előtt telefonhívásokkal, a levegőből ledobott szórólapokkal és a házak tetejét érő, úgynevezett jelző robbantásokkal figyelmeztetik a civil lakosságot a katonai akcióra. A palesztin áldozatok nagy – immár az 1200-at is meghaladó - számát izraeli részről azzal magyarázzák, hogy a Hamász nem engedi elmenekülni a civileket a célpontokról. Gázai beszámolók szerint viszont a gázai piacot vagy egy iskolát ért szerdai támadás előtt nem volt figyelmeztetés, és a ledobott szórólapok a Hamász elleni kémkedésre buzdítottak. Bárki is legyen a felelős, a Gázai övezetben civilek százai halnak meg.

Soha nem volt még ilyen könyörtelen és hosszú

Izraelben önkéntesek visznek ajándékokat a kórházakba a sebesült katonáknak, egy meghalt társuk temetésén pedig 30 ezren vettek részt. A Gázai övezetben a fehér leplekbe burkolt gyermekáldozatokat a felnőttek a kezükben mutatják a lakosságnak. Izrael és a Hamász háborúja soha nem volt ennyire véres, ennyire könyörtelen és ennyire hosszú.

Ahogy a katonai szembenállás sem enyhül, a politikai megoldás sem látszik. A Hamász a Gázai övezet blokádjának végét követeli, de a teljes zárlat feloldásába Izraeli aligha egyezik bele, mivel attól tart, hogy a szélsőséges szervezetek újra építik katonai potenciáljukat. Izrael a Hamász demilitarizálását tartja feltételnek, amely viszont a palesztinok számára elfogadhatatlan.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az Apple-t is elérte a globális hiány, visszafogják egyes MacBook- és iPad-modellek gyártását

Az Apple-t is elérte a globális hiány, visszafogják egyes MacBook- és iPad-modellek gyártását

Búcsút vesz a NASA űrszondája a 321 millió kilométerre lévő aszteroidától, lassan elindul a Föld felé

Búcsút vesz a NASA űrszondája a 321 millió kilométerre lévő aszteroidától, lassan elindul a Föld felé

Ömlik a pénz a Kickstarteren a gépre, ami megtisztítja a fülhallgatót – videó

Ömlik a pénz a Kickstarteren a gépre, ami megtisztítja a fülhallgatót – videó