Budapesten egy villanyóra, Szegeden egy faház lángolt
Egyik helyszínen sem sérült meg senki.
Jelenleg leginkább a szabadrablás megy, az erősebb (szimpatikusabb) kutya lakhat, az összes többi meg keressen magának máshol megoldást.
Feljelentéskiegészítést rendelt el az adóhatóság egy februári hangfelvétel ügyében. A felvételen a VIII. kerületi MSZP tisztviselői arról beszélgettek, hogy a szervezet feketekasszájából finanszírozták 2014-ben azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni; személyi, illetve kampánykiadásokat is.
Egy iskolai uszodát újítottak fel Józsefvárosban, ami hétköznap esténként és hétvégén bárki látogathat, a VIII. kerületiek kedvezménnyel.
A VIII. kerületi Fidesz szerint az MSZP kerületi elnökének, önkormányzati képviselőjüknek, Komássy Ákosnak a tudtával a szocialisták józsefvárosi szervezeténél "lenyúlják a pénzeket". Szerintük ezt hangfelvétel bizonyítja.
Ami miatt ijesztő az ünnep helyett tartott helyi erősfiúk ketrecharca, az nem a helyi politikai nyomor közzététele, hanem a nyers erő, agresszió válasz nélkül hagyása.
Mégis indul önkormányzati belső vizsgálat a Golgota téren pofozkodó biztonsági emberek miatt. Korábban tagadta a józsefvárosi önkormányzat, hogy bármi közük lenne az ökormányzati ünnepségen megjelent kigyúrt féfiakhoz, akik a Kocsis Máté ellen tüntetők útját állták.
A Helsinki Bizottság személyiségi jogi perben követeli, hogy Kocsis Máté és a VIII. kerületi önkormányzat a nyilvánosság előtt kérjen bocsánatot a polgármester Facebook-bejegyzése miatt, és ismerje el: megsértette a migránsok emberi méltóságát, s ezzel a hatályos magyar törvényeket is.
A Készenléti Rendőrség járőrei mentették meg egy 22 éves fiatalember életét, aki kívülről lógott egy VIII. kerületi ház függőfolyosójának rácsán, háromemeletnyi mélység felett.
Az Egyesült Királyságban fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint 2009-ben szamurájkarddal támadt a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőrökre, majd a büntetőeljárás elől külföldre menekült – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Rendőrnek, vasutasnak, szakácsnak vagy ügyvédnek készülnek. Pont ugyanúgy, ahogy a nem roma gyerekek. A CFCF Alapítvány sorozata azt mutatja be, nem a gyerekek mások, hanem a tanulási és egyéb körülményeik. Kilenc kisrác, kilenc álom.
A VIII. és a XIII. kerületben a meglévő várakozási övezetek több utcával egészülnek ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése szerint.
A NAV ismeretlen tettes ellen folytatja le a nyomozást a számvitel rendjének megsértése és más bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt egy hangfelvétel nyilvánosságra kerülése nyomán. A felvételen az MSZP kerületi elnöke arról beszélt az MSZP pártigazgatójának, hogy a szervezet feketekasszájából finanszírozták 2014-ben azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni.
Kocsis Máté leállíttatta a kilakoltatásokat a VIII. kerületben. Ezzel igencsak meglepte az ellenzéki politikusokat és a civil érdekvédőket, akik a fideszes polgármestert eddig hevesen támadták szegényellenes intézkedései miatt.
Csütörtökön utcára tettek egy négytagú családot a józsefvárosi Magdolna utcában. Az agytumoros anya előző nap gyermekotthonba adta 12 éves fiát, nehogy gyámság alá kerüljön. Állításuk szerint 700 ezer forinttal tartoztak az önkormányzatnak, és nem kaptak részletfizetési lehetőséget, sem újabb halasztást. A helyszínen tiltakozó aktivistákat bilincsben vitték el. A szomszédban egy háromgyerekes anya került ma utcára, egy fogyatékos gyermekre is kilakoltatás vár anyjával együtt. A Város Mindenkié szerint kilakoltatási hullám kezdődött a Józsefvárosban. A kerületi önkormányzat szerint ők minden lehetséges segítséget felajánlottak a családnak, de az érintettek nem fogadták el.
Nem a VIII. kerületi önkormányzat, vagy Kocsis Máté polgármester zárta le a játszóteret a II. János Pál pápa téren, hanem a Főkert – közölte a józsefvárosi önkormányzat. Azt ígérik: több mobil wc-t helyeznek ki a térre, és várják, hogy a fővárosi tranzitállomásokra kísérjék a hatóságok a téren táborozó bevándorlókat, mert akkor majd újra rend lesz és tisztaság.
Elítélte a bíróság azt a férfit, aki pár hete a VIII. kerületben rátámadt a rendőrökre, miután volt élettársát is bántalmazta.
Tizenkilenc menekülttel a furgonjában kaptak el egy embercsempészt a Józsefvárosban, a sofőr részeg volt – írja a Blikk.
A Baross utcán a Palotanegyed felé tartó autósok nem fordulhatnának rá egyből a József körútra, mégis gyakran megteszik, a józsefvárosi önkormányzat pedig tavaly közel 300 millió forintot keresett a szabálytalankodók megbírságolásán.
A Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat ismeretlen személy ellen tette rongálás gyanúja miatt, mert szerintük a májusi roma ellenállás napján több mint 100 ezer forintos kárt okoztak a megemlékezők, amikor sima vízzel eltávolíthatatlan festékfoltokat hagytak maguk után a járólapokon.