#KDNP



IKSZ-javaslat: Marx helyett legyen Ronald Reagen utca
 

IKSZ-javaslat: Marx helyett legyen Ronald Reagen utca

Stágel Bence, az IKSZ elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatón közölte: az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) azt javasolja, hogy változtassák meg az utcaneveket azok az önkormányzatok, ahol még a kommunista diktatúra nyomait őrzik az elnevezések.

MTI MTI





Semjén elégedett Hoffmann Rózsa munkájával
 

Semjén elégedett Hoffmann Rózsa munkájával

Semjén Zsolt szerint nem szabad sem bagatellizálni, sem dramatizálni a felsőoktatási törvény körül kialakult vitákat. A kormányfő-helyettese azt mondta: soha nem titkolták, hogy a KDNP minden tekintetben Hoffmann Rózsa mögött áll, az államtitkár vitáját Pokorni Zoltánnal ugyanakkor nem a Fidesz és a KDNP közötti konfliktusnak tartja.

MTI MTI




Harrach: folytatódott a nemzeti vágta
 

Harrach: folytatódott a nemzeti vágta

A parlament őszi ülésszakán is folytatódott a nemzeti vágta, az Országgyűlésre nagy munka hárult - mondta Harrach Péter az elmúlt hónapok tennivalóiról az MTI-nek adott interjújában. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője a Fidesszel való kapcsolatukat dinamikusnak nevezte, és kihangsúlyozta: a vasárnap, mint pihenőnap törvényi szabályozásához ragaszkodnak.

MTI MTI




KDNP-tisztújítás
 

KDNP-tisztújítás

A KDNP Hajdú-Bihar megyei szervezetét 2002-től a közelmúltig vezető, pedagógus végzettségű Papp Tibor is megméretné...

HVG HVG



Semjén:
 

Semjén: "A magyarság és a kereszténység elválaszthatatlan"

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke csütörtökön Kecskeméten azt mondta: valóra váltották a száz évvel ezelőtt született Varga László örökségét azzal, hogy a határon túl élő magyaroknak állampolgárságot adtak, ezzel ismét egységes magyar nemzet jött létre.

MTI MTI

Valóban szabad lesz a vasárnap?
 

Valóban szabad lesz a vasárnap?

Az országgyűlés előtt jelenleg két olyan módosító javaslat is van, amely a vasárnapi napot tenné szabaddá a munkavállalók számára. Az egyik javaslatot a Jobbik, a másikat a KDNP jegyzi. Ha Fidesz kedvezőtlenül dönt az ügyben, szinte biztosan nem lehet keresztülvinni a törvényhozáson - írja a Tiszta Beszéd blog szerzője.

hvg.hu hvg.hu