Az Állami Számvevőszék volt elnökét kérte fel Navracsics, hogy tartson pénzügyi átvilágítást a budapesti csődhelyzet miatt
A korábbi ÁSZ-elnök már csütörtökön részt vett a főváros és a kormány tárgyalásán, jövő héten munkához is lát.
A korábbi ÁSZ-elnök már csütörtökön részt vett a főváros és a kormány tárgyalásán, jövő héten munkához is lát.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
A rendőrség szerint fellebbezésnek nincs helye, Karácsony Gergely szerint értelmezhetetlen a határozat.
A kamatok egyelőre nem érkeztek meg.
A Fővárosi Önkormányzat társszervezője lesz idén a Pride-felvonulásnak, amelyet Budapesti Büszkeség címmel terveznek megtartani.
A főpolgármester szerint nagyon hiányzott a fővárosnak az a 10 milliárd, amit most a bíróság inkasszót megakadályozó döntése után visszakapnak. Általában pedig úgy látja, tudják rendezni a viszonyukat a kormánnyal, amely talán most hajlandó segíteni.
A főváros a következő napokban ad tájékoztatást a rendezvényről.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is, így a Magyar Államkincstárnak nemcsak a május végén leemelt pénzt kell visszafizetnie, de a szolidaritási hozzájárulásra hivatkozva sem indíthat beszedést a Fővárossal szemben augusztusig.
A Budapesti Büszkeséggel kapcsolatban felmerülő költségeket a társszervező, a Szivárvány Misszió Alapítvány fedezi.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot. Meglehet, egy Orbán-nyilatkozat is segítheti az önkormányzatot. A lapunk által megkérdezett ügyvéd szerint azonban nem egyértelmű a jogi helyzet. A rendőrség máris világossá tette a HVG-nek: nem kerülhető meg a szokásos bejelentési eljárás.
Karácsony Gergely azt mondta, felélesztik azt a hagyományt, hogy szabadságünnepet tart a város. A korábbiakat a szovjet csapatok kivonulására emlékezve tartották, az idei neve Budapesti Büszkeség lesz.
„Na, ez az, amit nem akarunk itthon!” – ennyit kommentelt Orbán Viktor Szentkirályi Alexandrának, aki amúgy maga is jelen volt a színes rendezvényen.
A felek abban teljesen egyetértettek, hogy mindenképpen el kell kerülni az önkormányzat és a közszolgáltatást nyújtó cégeinek fizetésképtelenségét.
„Újra büszkék vagyunk a hazánkra!” – így foglalta össze a lényeget a miniszterelnök.
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: igazi kuruc.infós tempó és budapestiek a szakadéknál.
Zászló és szív nincs, de Szentkirályi-videó igen.
Tíz percre megállt minden: a busz, a villamos, a metró. A kormány elvon, a főváros pedig visszafeszít – ha csak pár percre is. Van, aki a fővárost hibáztatja, másnak pedig tetszik a kiállás „a jogainkért”. De miért mondja Karácsony Gergely főpolgármester, hogy ennek a játszmának csak vesztese lehet? Pitner Gábor és Solymos Kristóf riportja.
A kormányzati elvonások miatti tiltakozás jeléül pénteken 10 percre leállt a főváros tömegközlekedése, a MÁV viszont váltóhibával küzdött.
A kormányzati elvonások miatt hirdetett a főváros rövid tiltakozó akciót péntekre: leálltak a BKK-járatok, szüneteltek egyes szolgáltatások. Tudósítóink ott voltak a legforgalmasabb csomópontokban.