Elfogták a férfit, aki Kelenföldön akasztással fenyegette a Tisza önkénteseit
C. József szerint nem rendőrt kellett volna hívni, hanem hóhért.
C. József szerint nem rendőrt kellett volna hívni, hanem hóhért.
A férfi többek között azt kiabálta: „nem rendőr kell ide, hanem hóhér. És mindnyájatokat fel kell akasztani”.
Továbbra is jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Győr, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon.
Aki rutinból kimegy a Keletibe, azt érhetik kellemetlen meglepetések.
A társaság már 2023 nyarán személyes egyeztetésekbe kezdett a polgármesterrel és az alpolgármesterrel.
A helyhatóság szerint a projekt „kezelhetetlen mértékű többletterhelést” jelent Kelenföld egészségügyi, oktatási és közlekedési infrastruktúrájára.
A beruházással 29 ezer lakos áramellátását akarják biztosítani.
A meghibásodás miatt több járatot is töröltek.
A fiatalok nem jelentették be előre utazásukat, a Ljubljanába induló InterCityn pedig eredetileg 228 ülőhely volt. Nem csoda, hogy problémát okoztak, aminek háromórás veszteglés lett a vége a Kelenföldi pályaudvaron.
Bevezetik ugyanis az éjszakai díjazást az összes olyan P+R parkolóban, amit a főváros üzemeltet.
Egy 24 éves férfi ököllel ütötte a földön ülő áldozatot.
A kerület abban bízik, hogy a korábbi tervekhez képest mérsékeltebb beépítéssel újulhat meg a bő 40 éve épült komplexum.
Szombat délután kissé felfordult a vonatközlekedés egy hiba miatt. Késésekre, kimaradó járatokra érdemes számítani.
Korábban a baleset miatt Kelenföld vasútállomás és az Etele út/Fehérvári út megálló között csak pótlóbusszal lehetett utazni.
Az összegben benne van a tervezés is.
A helyiek szerint túl magasak lettek volna a pályázatokban megjelölt épületek, ezért mégsem adják el a Tétényi úti üzletházat.
A KESMA birodalomba tartozó Bors Jakab Péter "családi ingatlanbirodalmáról" cikkezik, a Jobbik elnöke egy Facebook-posztban cáfolta a lapot.
A Kelenföldet és a Nyugati pályaudvart összekötő folyosóról a kormány még nem döntött.