Kiskunhalason megtiltanák, hogy büntetett előéletű emberek költözzenek a városba
A polgármester szerint a cél az, hogy a város határain kívül tartsák azokat, „akik korábban már bizonyították, hogy nem tudnak közösségben élni”.
A polgármester szerint a cél az, hogy a város határain kívül tartsák azokat, „akik korábban már bizonyították, hogy nem tudnak közösségben élni”.
Egy kiskunhalasi áruházat próbáltak megkopasztani családi összefogásban gyártott hamis kuponokkal.
Letartóztatták azt a kiskunhalasi orvost, aki kulcsszerepet játszott a transzneműek magyarországi ellátásában. Olyan emberek maradtak így gyógyszer és segítség nélkül, akik egy hormonterápia közepén állnak, és életük végéig rászorulnak a készítményekre. Egykori pácienseivel beszélgettünk.
A gyanú kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés, mindkettejüket őrizetbe vették.
A Trustify parkja 40 megawatt kapacitású lesz, a kivitelezés más januárban elindul.
A férfi teste nagyon átforrósodott, a kórházba szállítása után hunyt el.
A fideszes országgyűlési képviselő egyben a vármegyei kórház főigazgatójának kirúgását is kérte, mert szerinte ő méltatlanná vált arra, hogy egy személyben feleljen a megye egészségügyéért.
Csala Tibor a lányával együtt lépett fel a rendezvény utolsó műsorszámaként a Halas Táncegyüttessel, amikor rosszul lett. "A legmegdöbbentőbb, hogy a terem külső részén harcoltak a tanár úr életéért, bent pedig a szalagavatós fotók készültek", idézte fel az iskola igazgatója a tragikus eseményt.
Kihívták a mentőket, de már nem tudták megmenteni az iskola oktatóját.
Először egy emelővel próbálták menteni, de az megsüllyedt a vizes talajon.
A rendőrség csalás ügyében nyomoz.
A 23 éves részeg nő egy sportkocsit vezetett.
Egy anya éppen futni ment, amikor hat kutya rátámadt.
A zsákmányának nem örülhetett sokáig, hamar elkapták a rendőrök.
A 21 éves nő kocsijában vele együtt öten utaztak.
A Mészáros-Tiborcz összefogással ötmilliárdért épített komplexumban 2021 novembere óta nem kezelnek betegeket.
Az elkövető fojtogatta és több társával súlyosan bántalmazta a földre kerülő, vérző áldozatot.
A 89 éves nő az 53-as főút mentén sétált, amikor egy autó elütötte.
Személyautó ütközött motorvonattal a vasúti átjáróban.