Korán-égetés után kezdődtek zavargások Malmőben
A Korán elégetése ellen tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel, autókat gyújtottak fel.
A Korán elégetése ellen tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel, autókat gyújtottak fel.
A vallás vagy a nemzetiség bármiféle politikai felhasználása visszataszító és kerülendő gyakorlat, egész egyszerűen a jó ízlés vagy a józan ész miatt kellene felhagyni az ilyen kontraproduktív elfoglaltsággal. Vélemény.
Egyre feszültebb a helyzet Dánia és Irak között.
Az orosz parlament is sebtiben elítélte a cselekményt.
Afganisztánban is az utcára vonultak.
Szombaton Svédországban, vasárnap Hollandiában volt iszlámellenes tüntetés.
Az alapítvány iskoláiban kötelező a Korán oktatása. Ferencvárosban nyitják meg, jövőre.
A világ egyik legrégebbi Korán-töredékének felfedezése megtréfálja a tudósokat. Egyidős az iszlám keletkezésével, de az is lehet, hogy még korábbi, és írója ismerhette Mohamedet.
Farhundát Korán-égetéssel vádolták, majd az afgán főváros központjában agyonverték és megégették. A lincselők közül 13 embert, köztük 8 rendőrtisztet őrizetbe vettek. Az ártatlanul kínhalált halt Farhunda koporsóját nők vitték a vállukon.
A március 7-én kezdődő új sorozatban 60 félórás adásban olvassák fel a Koránt. Nem vallási műsornak, hanem inkább az általános műveltség bővítésének szánják az új programot.