Úriember nem éget Koránt. Részben azért, mert egyáltalán nem éget könyvet, részben pedig azért, mert felfogja, hogy a világon semmi értelme, hacsak az nem, hogy egy világgal arrébb néhányan felteszik a halállistájukra. Bibliát, izraeli vagy magyar, szivárványos vagy székely zászlót, festményt és egyéb jelképeket sem égetünk, mert a csöndes többség azt gondolná ellenkező esetben rólunk, hogy büdös bunkók vagyunk, és kénytelenek lennénk megjegyezni: joggal.
A tiltakozásnak számtalan formája létezik, lehet tüntetni a vallási alapon kegyetlenkedő diktatúrák ellen; lehet bojkottálni az ilyen országokból érkező termékeket; lehet hirdetni a világnak, hogy egy országban a vallás mögé bújva lopnak a politikusok, úgy lóbálva Jézust vagy Mohamedet, mintha válaszok lennének bármilyen kérdésre; és lehet megvetni azokat a politikusokat, akik azt hiszik, hogy lehetnek szar emberek, miközben jó keresztények vagy jó muszlimok. Szóban és tettben.
Az egyházak most nem azért nyúlják le, ami nincs lecsavarozva, mert kinőtték azt, ami van, hanem mert érzik, hogy ez az utolsó szabadrablás. Mivel fogják alátámasztani a létjogosultságukat, amikor megbukik a politika, amitől függtek? Vélemény.
Vallási vagy nemzeti szimbólumokat azért sem égetünk, mert túl széles az érintettek köre, a félhülye vallási vezetőkön és bűnöző politikusokon kívül az egyház, felekezet, hitrendszer vagy a nemzet tagjai, akik semmit sem tettek annak érdekében, hogy gyűlöljék őket, hisznek valamiben, beleszülettek valamibe, okosak vagy buták, szépek vagy rondák, gazemberek vagy tiszták, de a tiltakozás kiváltó okához semmi közük, akkor meg minek csesztetni őket?!