Öngyilkos lett egy korrupcióval gyanúsított kínai tábornok
Öngyilkos lett egy kínai hadseregtábornok, miután korrupció gyanújával augusztus végén vizsgálatot indítottak ellene. Csang Jang pekingi lakásában november 23-án felakasztotta magát.
Öngyilkos lett egy kínai hadseregtábornok, miután korrupció gyanújával augusztus végén vizsgálatot indítottak ellene. Csang Jang pekingi lakásában november 23-án felakasztotta magát.
Mindenki feltételezi, hogy kényes információkkal támadná Simicska Lajos egykori harcostársát. Egyelőre kényes hazugságokkal próbálkozik.
Együttműködési keretmegállapodást kötött a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (Emabit) és a China Reinsurance (China Re) – jelentette be a CIG Pannónia Életbiztosító kedden.
A Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújítása és korszerűsítése után az ígéretek szerint 3,5 órára csökken a menetidő a két főváros között, valamint fellendülhet a teherforgalom. A beruházást a költségei miatt sokan bírálják. A szerbiai szakasz egy részein 200 kilométer/órával is mehetnek majd a vonatok, és a vonalon nem lesznek átkelők, csak alul- és felüljárók.
2008-ban még a híres filantróp, Balog Zoltán is Tibetért tüntetett, ma viszont az Orbán-kormány rendőrei csapatostul ugranak rá arra, aki tibeti zászlót merészel lengetni Budapesten. Miért korlátozza egy idegen hatalom kedvéért saját állampolgárainak a jogait Orbán Viktor? Erről kérdeztünk kormánypárti képviselőket. Videó.
A kormány szerint sorosista terveket beteljesítő, elpuhult, kultúrválságban lévő, identitása feladására készülő Nyugat nem mer előhozakodni a keresztényüldözéssel – ő meg nem akar, amikor épp gazdasági hasznát nézi. Például Kína esetében.
Miért is lengetnek a magyarországi kínaiak kínai zászlót? – ennek próbáltunk utánajárni. Arra is szerettünk volna választ kapni, hogy a Budapestre látogató kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang és Orbán Viktor között vajon milyen hasonlóság lehet. Újabb videóriportunk a lezárt budapesti belvárosból.
Van, ahol gyalogosként sem lehet átjutni.
Orbán szerint most a Kelet csillaga áll magasan.
Hétfő reggel majdnem egész Budapestet megbénították a kínai delegáció látogatása miatti lezárások.
Ismét nem élhetett véleménynyilvánítási jogával a szabad Tibetért küzdő magyar aktivista: amikor elkezdte lengetni a zászlóját, rendőrök fogták körül, és megpróbálták elhallgattatni. A magyar államnak minden pénzt megér, hogy kínai partnereink komfortérzését a legmagasabb szinten tartsa.
Az 1-es metró sem jár a kínai delegáció miatt.
Nem aratott osztatlan sikert a pekingi kormány 16+1 programja, amelynek a keretében kelet-közép-európai országokban indítanak beruházásokat, és amelynek a csúcstalálkozóját hétfőn tartják Budapesten. Magyarország persze ebben is kivétel.
A középpontban egy New York-i tőzsdén is jegyzett oktatási hálózat áll. A kínai főváros önkormányzata állandó oktatási felügyelőket rendel ki a pekingi óvodákba működésük ellenőrzésére - jelentették be.
A kínai elnök érkezése előtt mondta el a Küküm-miniszter a célkitűzéseit.
Robbanás történt vasárnap egy gyárban Kína keleti részében, Sanghajtól délre, az előzetes értesülések szerint a detonációban ketten meghaltak, 30-an megsérültek, épületek omlottak össze.
Világszerte erősen vitatják, hogy lehetséges-e fejátültetést végrehajtani. Eddig úgy tűnt, hogy Kínában próbálkozhat meg ezzel egy kínai és egy olasz sebész, de a kínai szervátültetési bizottság elnöke szerint ez a műtét még náluk is törvényellenes lenne.
A neves RYD Education oktatási intézményhálózat érintett az ügyben.
A gyakornokok azt állítják, kényszerítették őket, és az érettségijük volt a tét.
Mesterséges intelligencia és arcfelismerés. Ennyi kell, és már ki is váltható az emberi munkaerő és a bürokrácia, legalábbis az egyik kínai rendőrállomáson.