MTI Gazdaság

Egyelőre titokban maradnak Trump adóbevallásai

Az amerikai legfelsőbb bíróság átmeneti időre meggátolja Donald Trump amerikai elnök adóbevallásainak kiadását a képviselőháznak - jelentette be a döntést hétfőn John Roberts, az alkotmánybíróság szerepét ellátó szövetségi bíróság elnöke.

MTI / hvg.hu Világ

Három és fél év letöltendőt kapott a román pártelnök

Őrizetbe vette a bukaresti rendőrség Liviu Dragneát, és beszállította a rahovai börtönbe hétfő délután. A román kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét letöltendő börtönbüntetésre ítélt a legfelsőbb bíróság.

Itthon

Elfogadtak egy törvényt, amivel Patyi könnyebben lehet bíró

Patyi András korábban a Legfelsőbb Bíróság bírája volt, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora lett, de most a Közigazgatási Felsőbíróság vezetője szeretne lenni. Érdekes, hogy most pont egy olyan törvény jelent meg a Magyar Közlönyben, ami mindezt pályázat nélkül lehetővé teszi.

MTI Világ

Visszavonul az amerikai legfelsőbb bíróság egyik meghatározó tagja

Visszavonul és elhagyja az amerikai legfelső bíróságot a 82 éves Anthony Kennedy bíró, aki rendre liberális álláspontot képviselt az emberi jogokkal kapcsolatos kérdések – például az azonos neműek házassága, vagy az abortusszal kapcsolatos ügyek – eldöntésében.

MTI Világ

Izraelben épp kicsinálni készülnek az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróságot

Az izraeli parlament, a kneszet törvényalkotó miniszteri bizottsága megszavazott egy törvényjavaslatot, amely elfogadása esetén lehetővé teszi a honatyák számára a legfelsőbb bíróság jogszabályt megsemmisítő döntésének felülírását, jelentősen korlátozva ezzel az általuk túl liberálisnak tartott bíróság egyik legfontosabb jogkörét - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

1 2 3 4 5 6 7
A végítéletre készül a GitHub, 250 méter mélyre temetik a forráskódokat

A végítéletre készül a GitHub, 250 méter mélyre temetik a forráskódokat

„Még én sem úgy ébredek, mint Cindy Crawford” – mondta Cindy Crawford

„Még én sem úgy ébredek, mint Cindy Crawford” – mondta Cindy Crawford

Épp az illegális fakitermelésről forgatott a Netflix stábja, amikor fatolvajok támadtak rájuk

Épp az illegális fakitermelésről forgatott a Netflix stábja, amikor fatolvajok támadtak rájuk

Kártérítést kell fizetnie egy férfinak védett virágok elpusztításáért

Kártérítést kell fizetnie egy férfinak védett virágok elpusztításáért

Minden idők legjobb októberét produkálta az uniós újautó-piac

Minden idők legjobb októberét produkálta az uniós újautó-piac

Mohó piton támadt egy leopárdra – nem kellett volna (videó)

Mohó piton támadt egy leopárdra – nem kellett volna (videó)

A Nixon elleni eljáráshoz hasonlította Nancy Pelosi a most zajló meghallgatás-sorozatot

A Nixon elleni eljáráshoz hasonlította Nancy Pelosi a most zajló meghallgatás-sorozatot

Videón a reggeli baleset, amikor villamos elé hajtott az autós Budapesten

Videón a reggeli baleset, amikor villamos elé hajtott az autós Budapesten

Apple Music? Spotify? Van ám más is: NASA

Apple Music? Spotify? Van ám más is: NASA

A KFC új étterme már csak autósokat szolgál ki

A KFC új étterme már csak autósokat szolgál ki

Sok magyar szurkolót ér kellemetlen meglepetés a walesi meccs előtt

Sok magyar szurkolót ér kellemetlen meglepetés a walesi meccs előtt

A címlapról ajánljuk