Disznóval gyalázták az UEFA-t lengyel drukkerek, fegyelmi indult
Ezúttal a szurkolóknak az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) bíráló transzparense miatt büntetheti meg az UEFA a Legia Warszawát.
Ezúttal a szurkolóknak az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) bíráló transzparense miatt büntetheti meg az UEFA a Legia Warszawát.
A légitársaság ügyvezető igazgatója a cég évi 25 százalékos növekedésére számít Lengyelországban, miközben a lengyel piacon működő többi fapados társaság általában évi 5 százalékot vár el.
A litván kormánykoalíció nagy pártjai megegyeztek abban, hogy kipenderítik a litvániai lengyelek pártját szövetségükből, mert a tömörülés az ukrán válságban az orosz fél mellett áll, továbbá mert rendre bírálja, ahogyan a litván kormány a lengyel kisebbséggel bánik.
A Der Spiegel szerint Lengyelország és a balti államok módosítanának a NATO tervezett rakétaelhárító rendszerének irányán, hogy az esetleges orosz rakétákat is ki tudják védeni.
Lengyel kutatóműholdat állított földkörüli pályára a Brite nemzetközi űrkutatási program keretében egy kínai hordozórakéta – jelentette kedden a lengyel rádió.
Az ukrajnai szakadárokhoz közeli CyberBerkut szervezet aktivistái a megtámadott honlapokon olyan nyilatkozatot helyeztek el, amely szerint Ukrajna területén Bartlomiej Sienkiewicz lengyel belügyminiszter vezette alakulatok tevékenykednek. Sienkiewiczet a hackerek háborús bűnösnek nevezték.
Negatív tartományba, 0,2 százalékos mínuszba került a fogyasztói árindex éves összehasonlításban júliusban Lengyelországban, 32 év után először - közölte a lengyel statisztikai hivatal szerdán.
Lengyelország csatornát vágna a Kalinyingrádi területig nyúló Visztula-turzáson, hogy közvetlen, orosz ellenőrzés nélküli hajózó útvonalat nyisson a Balti tenger felől Elblag város kikötőjéhez – közölte hétfőn a TVN24 lengyel hírtelevízió. A kormányzó Polgári Platform azzal magyarázza a tervet, hogy megváltozott az ország geopolitikai helyzete.
Lengyelországban a legrosszabb a hatvan éven felüliek helyzete európai viszonylatban. A lengyel nyugdíjasok az európai átlagnál betegebbek és szegényebbek, miközben ők tartják el a család fiatalabb nemzedékeit – írta vasárnap a Dziennik Gazeta Prawna. A napilap internetes kiadásában a Survey of Health, Ageing and Retirement in Europe nevű nemzetközi kutatás eredményeit idézték.
Negyedszer gyújtottak fel Varsó egyik központi terén csütörtök hajnalban Julita Wójcik Magyarországon is ismert lengyel akcióművész Szivárvány című, melegszimbólumnak hitt installációját.
Kelet-Európa több országában megbénult a közlekedés a viharok, felhőszakadások miatt. A sok víz kárt okozott a mezőgazdaságban, akadozott a közműellátás. A romániai árvízben többen meghaltak.
A közelmúltban kirobbant lehallgatási üggyel kapcsolatban a varsói kerületi ügyészség vizsgálatot indított Donald Tusk miniszterelnök, Marek Belka jegybankelnök, továbbá Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter ellen – közölte szerdán a TVN24 hírtelevízió.
Komoly károkat okozott Lengyelország déli részén az éjszakai felhőszakadás, megszakadt a gáz- és áramellátás, több híd megrongálódott, Szczyrzyc községben pedig ki kellet üríteni az ottani kórházat.
Orosz és fehérorosz szakértők lengyel katonák felügyeletével végeznek ellenőrző repüléseket az Open Sky (Nyitott égbolt) nemzetközi szerződés keretében. A varsói repülőtérről induló gép meghatározott területet fényképezhet le.
Meghalt egy csecsemő Lengyelországban, amikor a viharban autóra dőlt egy fa Poznan közelében. A kisbaba mindössze kéthónapos volt.
Lengyel Űrkutatási Ügynökség (POLSA) létrehozásáról döntött pénteken a lengyel országgyűlés. Szakértők szerint Lengyelország kis műholdak építésére, világűr-felderítési projektekre vagy Föld-kutatást végző műszerek gyártására specializálódik.
Az ukrán hadseregnek szánt több száz katonai sisakot és néhány golyóálló mellényt tartóztattak fel szerdán az ukrán-lengyel határ két átkelőhelyénél a lengyel hatóságok.
A Nagy-Britanniában élő lengyelek 72 százaléka nem akar hazatérni, és nagy részük brit állampolgárságot szeretne kapni – derül ki a Rzeczpospolita című lengyel napilapban kedden ismertetett felmérés eredményeiből.
Lengyelország vezetői határozottan elítélték pénteken a malajziai utasszállító repülőgép kelet-ukrajnai lelövését, nyilatkozataikban a térségben jelenleg fennálló status-quo megváltoztatását, s a szerencsétlenség nemzetközi vizsgálatát szorgalmazva.