A lengyeleknek is lesz űrkutatási ügynöksége
Lengyel Űrkutatási Ügynökség (POLSA) létrehozásáról döntött pénteken a lengyel országgyűlés. Szakértők szerint Lengyelország kis műholdak építésére, világűr-felderítési projektekre vagy Föld-kutatást végző műszerek gyártására specializálódik.
Lengyel Űrkutatási Ügynökség (POLSA) létrehozásáról döntött pénteken a lengyel országgyűlés, ezután a lengyel kutatók és cégek könnyebben jutnak hozzá az Európai Űrügynökség (ESA) forrásaihoz - közölte a PAP hírügynökség. A varsói székhelyű POLSA az eddig szétszóródott intézmények munkáját fogja felügyelni, saját laboratóriumai lesznek. Szakértők szerint Lengyelország kis műholdak építésére, világűr-felderítési projektekre vagy Föld-kutatást végző műszerek gyártására specializálódik.
A nemzeti űrkutatási ügynökség az Európai Űrügynökség (ESA) teljes jogú tagja lesz. Az eddigi együttműködés keretében Lengyelország évente 10 millió eurót meghaladó összeggel járult hozzá a szervezet költségvetéséhez, a programjaiban, megrendeléseiben azonban csak csekély mértékben vett részt.
A POLSA éves költségvetése 1,2-2,4 millió eurót tesz ki. 2017 végéig Lengyelország a többi tagországhoz képest előnyösebb feltételek mellett pályázza meg az ESA forrásait - olvasható a hírügynökségi jelentésben.
Az 1975-ben megalapított ESA egy kormányközi szervezet, feladata a közös európai űrkutatás szervezése, űreszközök kiválasztása, európai hordozóeszközök fejlesztésének támogatása és emberrel végrehajtott európai űrrepülési programok irányítása.